#önkormányzati választás

Eltérőek az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson, mint a többi voksolás esetében: a választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges…

Csütörtökön kell minden jegyzőnek és vármegyei jegyzőnek megállapítania, hogy az önkormányzati választáson hány ajánlásra van szükség a jelöltek és…

A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon - döntött kedden az Országgyűlés,…

Kéthetente megjelenő újságunkból már csak egy szám lesz a választás előtt. Ennek apropóján most megmutatjuk, hogy április 3-án kik várják a…

„Bízom benne, hogy mindenki felismeri a saját felelősségét: nem a rombolás, hanem az építés szándéka fogja vezetni a döntéseinket”, mondta Balogh…

A helyi önkormányzati választások eredményeként az Éljen VárosuNk! Egyesület nyolc, míg a Fidesz-KDNP hét fővel alakított frakciót.  A tegnap…

A képviselők szombaton vették át megbízólevelüket a helyi választási bizottság elnökétől, valamint letették esküjüket is. Aznap délután 25 éves…

Átvette megbízólevelét Balogh László. Nagykanizsa újonnan megválasztott polgármestere azt mondta, az okirat átvétele meghitt és emelkedett hangulatú…

Véglegesek a kompenzációs listán szerzett mandátumok. Elfogadta a Nagykanizsai Helyi Választási Bizottság azoknak a képviselőknek a névsorát,…

Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus…

Polgármestert és képviselőket választott Nagykanizsa vasárnap. A szavazókörök reggel 6-kor nyitottak, a zárásig, vagyis este hét óráig csaknem 14…

Balogh László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 49,3 százalékát kapta, ezzel megnyerte a tegnapi polgármesterválasztást. Balogh László számos…

Az ellenzéki tömörülés többséget szerzett a közgyűlésben, ugyanakkor Nagykanizsa fejlődéséért vállalják a közös munkát a kormánypárti képviselőkkel,…

A kormány fontosnak tartja, hogy a választásokon minden magyar állampolgár élhessen szavazati jogával, ehhez azonban érvényes okmányokkal kell…

Újabb aspiráns lépett vissza a képviselőjelöltségtől - Horváth László a ProBono – a Közjóért, Nagykanizsáért Egyesület színeiben indult volna a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.