Hármas baleset a kereszteződésben

facebook megosztás

Súlyos közúti baleset történt Nagykanizsán. A Hevesi Sándor és a Dózsa György utca kereszteződésénél három autó ütközött össze. A balesetben az egyik autós súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Dózsa György utca felől közlekedő személyautó sofőrje a Hevesi utca kereszteződéséhez érve a jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget egy jobbról érkező autósnak.

baleset

A két jármű összeütközött, majd a kereszteződésbe behajtó gépjármű egy álló személyautónak csapódott. A balesetben ketten könnyebben megsérültek, egy ember pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ütközés súlyos sérültjét a mentők kórházba szállították. 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.