+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Engedetlenségi mozgalom
2022. március 2. szerda 16:52
Engedetlenségi mozgalom
A résztvevők ma 8 órától délig nem végeztek oktatási tevékenységet.
Nagykanizsa

Csatlakoztak a Batthyány Lajos Gimnázium pedagógusai a tanári polgári engedetlenségi mozgalomhoz. A résztvevők ma 8 órától délig nem végeztek oktatási tevékenységet. Az akció kapcsán egy közleményt is kiadtak a demonstrálók, az ebben leírtak szerint a kezdeményezés nem a tankerület és nem az iskola vezetése ellen irányult, de nem mehettek el szó nélkül amellett, hogy a kormány sztrájkrendelete megfosztotta őket az alaptörvénybe foglalt joguktól.

Február 14-én indult el az engedetlenségi akció, azóta már több mint 160 intézmény csatlakozott a polgári kezdeményezéshez. A BLG érintett tanárainak közös közleménye szerint ez a megmozdulás nem a bérrendezés elmaradására vagy a pályakezdők hiányára akar rámutatni, hanem arra, hogy a február 11-én megjelent rendelet még a sztrájk jogát is elvette a pedagógusoktól. 

– Amikor egy osztály, s egy tanár az év elején megismerkedik, akkor a gyerekek mindig megpróbálnak valamit, hogy „na, ezt még lehet-e?”. Aztán kicsit megpróbálnak többet, aztán még többet. Egészen addig mennek, amíg rá nem jönnek, hogy hol a határ. Most egy kicsit úgy éreztem, hogy velünk évek óta ez történik. S most, ez volt az a szint, amikor kiderült, hogy ha még tiltakozni akarnátok, azt se tehetitek meg, amire azt mondta az ember, hogy azért ez már nem megengedett. Legalább annak a lehetőségét, hogy tiltakozhassunk, azt szeretnénk megtartani, hiszen úgy gondoljuk, hogy ez alkotmányos jogunk – vélekedett Erdős Gábor, a BLG egyik tanára. 

Mint azt Horváth Gábortól, a tiltakozás egyik fő szervezőjétől megtudtuk: a Batthyány-gimnázium tanári karának átlagéletkora 54 év. Hasonló adat jellemzi az egész tankerületet, ráadásul a fiatal pedagógusok jelentős része elhagyja a pályát, így hamarosan megkerülhetetlenné válik a jelenlegi életpályamodell felülírása.   

- Nagyon sok, több sebből vérző problémával kell szembenéznünk. Ezt a kérdést igen gyorsan rendezni kell, különben tanárhiány lesz egy idő után. S egyébiránt ez is oka annak, hogy a tankerületek tolerálják ezeket az elégedetlenségi mozgalmakat, hiszen Kanizsa környékén is több mint 50 pedagógus megy nyugdíjba. Sok választás nincsen, itt humánerőforrás-problémák adódhatnak majd – hangsúlyozta Horváth Gábor, a BLG egyik tanára. 

A polgári engedetlenségi akcióban összesen 27 tanár vett részt, nyolcan pedig szolidaritásukat fejezték ki. A Horváth Gáborral készített interjúnkat teljes egészében is megnézhetik mai, Napi Kanizsa rovatunkban.  

Galéria
további friss hírek
26
szep.
15:35
4
Murakeresztúr
A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
26
szep.
15:19
4
Nagykanizsa
A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
26
szep.
15:16
4
Nagykanizsa
A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első..tovább olvasom
26
szep.
15:12
4
Nagykanizsa
A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után,..tovább olvasom
26
szep.
15:09
4
Nagykanizsa
Az iskolakezdés után Kanizsán is berobbant a légúti fertőzések időszaka, egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket. A szakértők mind a gyerekek, mind a felnőttek számára javasolják a megfelelő higiénia betartását és az immunrendszer erő
26
szep.
15:06
4
Nagykanizsa
Legújabb megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
26
szep.
14:58
4
Nagykanizsa
Az elmúlt napokban a Teleki-Platán rekonstrukciónál az utolsó javításokat végezték. A beruházás áprilisban indult, és mintegy 1 milliárd forintból valósult meg.
26
szep.
13:45
3
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
03:25
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
03:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
04:10
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:00
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
09:55
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
10:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:40
Lapozó
12:00
12:30
13:00
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
14:10
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Tungsram - Siófok KC NB-II-es női kézilabda mérkőzés felvételről
21:25
Négy évszak a Hortobágyon - Tél
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.09.26

FEJLESZTÉS   A héten zárul az ivóvíz-rekonstrukció   

BARTÓK HAGYATÉKA, PITYPANGOK ÉS A TINÉDZSER LÉLEK  Megnyílt Gábriel Selarosa új tárlata a HEMO-ban   

ZRÍNYI KUPAAz esős időjárás ellenére is népszerű volt a futóverseny

A NAPOS B OLDAL Bemutatta új könyvét Jakupcsek Gabriella a HSMK-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu