+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Mint a művészet az élet felett
2022. január 14. péntek 14:13
Mint a művészet az élet felett
Természetfotókból nyílt kiállítás csütörtök délután a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában.
Nagykanizsa

Természetfotókból nyílt kiállítás csütörtök délután a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A „Mint a művészet az élet felett” című tárlat a kaposvári Bókné Horváth Krisztina képeit tartalmazza.

A megnyitón az iskola tanulói egy verses, zenés műsorral készültek, majd Lengyák István ismertette Bókné Horváth Krisztina munkásságát a gyerekekkel. A galériavezető pedagógus elmondta, kifejezetten szerencsés dolog a különböző művészeteket kombinálni, így egy-egy idézetet is csatoltak a fotókhoz. – A művészet más nyelvén szól a gyerekekhez. Amikor például a fotók alá kiteszünk egy-egy verset, ami ráerősít arra a fotóra, akkor a gyerekek nem egy képpel találkoznak, hanem kettővel, sőt hárommal. Az egyik kép az, amit látnak a fotón. A másik kép az, amit a vers mond el nekik. A harmadik kép pedig az, ami már az ő szívükben jelenik meg, amikor a kettőt együtt látták, olvassák – mondta Lengyák István galériavezető pedagógus.

A palini iskolában a koronavírus-járvány előtt rendszeresen szerveztek különböző képzőművészeti kiállításokat, ezt a szokást a lehetőségekhez mérten újra életre szeretnék hívni. – Iskolánkban már 2010 óta működik kiállítás. Sajnos az elmúlt két évben a pandémia miatt nem volt lehetőségünk kiállításmegnyitóra, ezért is örültünk nagyon a lehetőségnek – fogalmazott kustor Zsófia Ágnes, az iskola igazgatója.

Bókné Horváth Krisztina amatőr természetfotós a környezet apró csodáit örökíti meg előszeretettel. Alkotásaival a Hevesi-galériában találkozhatták már a műkedvelők. – Nagyon szeretem a makrózást, tehát a pici kis lepkét, bogarakat, rovarokat, és a színes tájfotókat, tehát a naplementét, napfelkeltét – mondta el Bókné Horváth Krisztina. A kiállított 52 alkotás főként a Balaton és a Deseda tó környékén készült. A tárlat egy hónapig lesz kiállítva a palini iskolában, amihez egy játékos feladattal is készülnek az intézmény oktatói. 

Galéria
további friss hírek
21
jan.
18:00
1
Nagykanizsa
HAGYOMÁNYBÓL DIVATOT
21
jan.
15:12
4
Nagykanizsa
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja.
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja a január a megkérdezett szakemberek szerint. Dóber Valéria, kanizsai pszichológus azt tapasztalja, hogy a hideg idő és a kevés napsütés sokaknál..tovább olvasom
21
jan.
15:07
4
Nagykanizsa
A magyar kultúra napját a VOKE-ban is megünnepelték.
Fotókiállítással és szoboravatóval ünnepelték a magyar kultúra napját a VOKE Kodály Művelődési Házban. A csütörtökön tartott rendezvényen a múltunkat idéző tárgyi és..tovább olvasom
21
jan.
14:35
4
Nagykanizsa
A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat.
Új arculatot kap a Kanizsa TV hírblokkja február elsejétől. A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat. A megújult elemek nem csak vizuálisan térnek..tovább olvasom
21
jan.
14:30
4
Nagykanizsa
Az intézmény kiállítótermében csütörtök óta szebbnél szebb ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, sőt, teljes kollekciókat is meg lehet tekinteni.
21
jan.
14:24
4
Nagykanizsa
Ferincz Jenő szerint a kormány nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a keleti oltóanyag kapcsán.
Tudom, hogy ettől nem dől meg a rendszer, de ezzel tartoztam édesanyámnak – fogalmazott Ferincz Jenő, aki nemrégiben bűntetőfeljelentést tett Orbán Viktor ellen. Az ügy végigsöpört az országos online médián a napokban, így..tovább olvasom
21
jan.
14:22
4
Nagykanizsa
A tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál.
Folytatódott a javuló tendencia, a tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál. Az év eleji szemétszedő akció során a halőri szolgálat tagjai csupán fél zsák..tovább olvasom
21
jan.
14:19
4
Nagykanizsa
Az éves országos és az éves megyei 2021-es autópálya-matricák január 31-ig érvényesek.
Több új autópálya-szakasz díjköteles 2022-től, február elsejétől pedig azok is figyeljenek, akik még a 2021-es matricát használják – figyelmeztet Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
12:00
12:30
Heti Híradóink
13:45
Míves kosár
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:40
Kitekintő
15:10
Napi Kanizsa - újranéző
15:35
16:05
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Sztárportré
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Szirtes Edina Mókus Millenáris
20:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:00
Lapozó
híradó 2022.01.20
partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu