+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Jó évet zártak a közönség szórakoztatását szolgáló városi intézmények
2022. január 13. csütörtök 15:37
Jó évet zártak a közönség szórakoztatását szolgáló városi intézmények
A Kanizsai Kulturális Központ és a Cinema Nagykanizsa vezetői az éveleji korlátozások ellenére pozitívan vélekedtek az elmúlt esztendőről.
Nagykanizsa

Jó évet zártak a közönség szórakoztatását szolgáló városi intézmények 2021-ben. A Kanizsai Kulturális Központ és a Cinema Nagykanizsa vezetői az éveleji korlátozások ellenére pozitívan vélekedtek az elmúlt esztendőről.  

Majdnem fél évig tartott zárva a Hevesi Sándor Művelődési Központ, de ez idő alatt sem tétlenkedtek a létesítményben, hiszen folyamatosan online eseményeken vehettek részt a kultúra kedvelői. Az év második felében több helyszínre is ellátogathattak az érdeklődők, ugyanis kiállítások, koncertek, valamint színházi események is helyet kaptak a városban.  

– Amikor megnyithattunk végre. Nem konkrétan attól a pillanattól, mert voltak előkészítő feladataink, de helyből távolugrást próbáltunk végrehajtani, ami eléggé jól sikerült, hiszen a nyári rendezvényeink közkedveltek voltak, szépszámú közönséget köszönthettünk akár a szabadtéri, akár a különböző helyszíneinken. Én azt gondolom, hogy összeségében annak ellenére, hogy közel fél évig zárva kellett lennünk, egy jó évet zárhattunk – vélekedett Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

Maresch Dániel szerint nem volt könnyű év 2021 a filmszínházban, de lényegesen többen moziztak, mint 2020-ban. A mozi vezetője úgy fogalmazott, hogy a 2019-es adatokhoz érdemes viszonyítani, mivel azok még a békeidőbeli számokat mutatják. 

– Májusban nyitottunk újra és utána is volt egy-két hónap, amikor vissza kellett szoktatni a nézőket, de védettségi igazolvány kellett a mozi látogatásához. Június végétől már nem kellett védettségi igazolvány, és eleve a járványhelyzet is visszaszorul a nyári hónapokban. Akkor nagyon megugrott a látogatottság. Azokban a hónapokban, amikor már nem kellett igazolvány, akkor a régi nézettségünknek körülbelül a 70-75 százaléka volt 2019-hez viszonyítva – jegyezte meg Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa vezetője.  

A mozi vezetője elárulta, hogy több újítást is tervez ebben az évben, amennyiben azt a körülmények megengedik. Mindkét egység abban bízik, hogy nem lesznek további korlátozások és megmaradnak a látogatóik 2022-ben is.

Galéria
további friss hírek
21
jan.
18:00
1
Nagykanizsa
HAGYOMÁNYBÓL DIVATOT
21
jan.
15:12
4
Nagykanizsa
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja.
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja a január a megkérdezett szakemberek szerint. Dóber Valéria, kanizsai pszichológus azt tapasztalja, hogy a hideg idő és a kevés napsütés sokaknál..tovább olvasom
21
jan.
15:07
4
Nagykanizsa
A magyar kultúra napját a VOKE-ban is megünnepelték.
Fotókiállítással és szoboravatóval ünnepelték a magyar kultúra napját a VOKE Kodály Művelődési Házban. A csütörtökön tartott rendezvényen a múltunkat idéző tárgyi és..tovább olvasom
21
jan.
14:35
4
Nagykanizsa
A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat.
Új arculatot kap a Kanizsa TV hírblokkja február elsejétől. A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat. A megújult elemek nem csak vizuálisan térnek..tovább olvasom
21
jan.
14:30
4
Nagykanizsa
Az intézmény kiállítótermében csütörtök óta szebbnél szebb ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, sőt, teljes kollekciókat is meg lehet tekinteni.
21
jan.
14:24
4
Nagykanizsa
Ferincz Jenő szerint a kormány nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a keleti oltóanyag kapcsán.
Tudom, hogy ettől nem dől meg a rendszer, de ezzel tartoztam édesanyámnak – fogalmazott Ferincz Jenő, aki nemrégiben bűntetőfeljelentést tett Orbán Viktor ellen. Az ügy végigsöpört az országos online médián a napokban, így..tovább olvasom
21
jan.
14:22
4
Nagykanizsa
A tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál.
Folytatódott a javuló tendencia, a tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál. Az év eleji szemétszedő akció során a halőri szolgálat tagjai csupán fél zsák..tovább olvasom
21
jan.
14:19
4
Nagykanizsa
Az éves országos és az éves megyei 2021-es autópálya-matricák január 31-ig érvényesek.
Több új autópálya-szakasz díjköteles 2022-től, február elsejétől pedig azok is figyeljenek, akik még a 2021-es matricát használják – figyelmeztet Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
12:00
12:30
Heti Híradóink
13:45
Míves kosár
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:40
Kitekintő
15:10
Napi Kanizsa - újranéző
15:35
16:05
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Sztárportré
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Szirtes Edina Mókus Millenáris
20:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:00
Lapozó
híradó 2022.01.20
partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu