+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Január 21-én lezárják az első félévet az általános iskolákban
2022. január 11. kedd 14:28
Január 21-én lezárják az első félévet az általános iskolákban
A megkérdezett intézményvezetők szerint a koronavírus-járvány nem befolyásolta negatívan a diákok félévi eredményeit.
Nagykanizsa

A megkérdezett intézményvezetők szerint a koronavírus-járvány nem befolyásolta negatívan az általános iskolás diákok félévi eredményeit. A tanév első részének zárása január 21-én lesz

A Covid ebben az iskolaévben is jelen van, előfordult olyan, hogy egész osztályok kerültek karanténba, ez főként az alacsonyabb óraszámú tantárgyaknál okozott kisebb nehézségeket – árulta el Molnár István. A kiskanizsai iskola igazgatója hozzátette, sajnos a koronavírussal járó korlátozások az emberi kapcsolatokat is érintették, de próbáltak a félév során minél több olyan alkalmat teremteni, amikor a szülők és a pedagógusok is találkozhattak egymással. Az iskola diákjainak még két hét áll rendelkezésükre, hogy változtassanak a félévi jegyeiken.

- Kértem a kollégáktól, hogy mindenki empátiával forduljon a gyerekek irányába, tehát a javítási lehetőséget adja meg nekik. Ugye a félév az tulajdonképpen egy első féléves munkának az értesítése, kivéve a nyolcadik osztályosoknál, hiszen ott a félévi jegyet viszik a gyerekek a továbbtanuláskor. Ott fokozottan kértem, hogy figyeljenek a kollégák arra, hogy lehetőség szerint a jobb jegyekért adjunk lehetőséget arra, hogy a gyerekek felelhessenek, illetve javíthassanak – nyilatkozta Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatója.

Nem volt olyan nagyarányú a fertőzött diákok száma, mint az előző tanévben, így az anyaggal is megfelelően tudtak haladni Szabó Erzsébet szerint. A Hevesi-iskola vezetője kiemelten fontosnak tartotta, hogy megtartsák a szokásos ünnepségeket, így majdnem minden eseményt kétszer, a gyerekeket kisebb csoportokra bontva rendeztek meg az intézményben. A nebulók a félévzárás utolsó pillanatáig javíthatnak az osztályzataikon.

- Összességében nem fogunk rossz félévet zárni, én úgy gondolom. Január 21-én zárunk, akkor lesz az első félév lezárása, utána kiosztásra kerülnek majd a bizonyítványok. Valahol az első félév mindig egy visszajelzés is a szülőnek, hogy a második félévben mi az, amiben még erősíteni kell a tanulót és jobban mellé állni, illetve a kollégáknak, gyerekeknek is, hogy mi az, amiben fejlődni kell és év végéig még többet tanulni, hogy jó jegyek születhessenek - mondta el Szabó Erzsébet, a Hevesi-iskola igazgatója.

A Hevesi-iskolában a következő nagyobb programot, a farsangot is megtartják, bár nem a hagyományos módon, hanem alkalmazkodva a jelenlegi járványhelyzethez.

Galéria
további friss hírek
21
jan.
18:00
1
Nagykanizsa
HAGYOMÁNYBÓL DIVATOT
21
jan.
15:12
4
Nagykanizsa
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja.
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja a január a megkérdezett szakemberek szerint. Dóber Valéria, kanizsai pszichológus azt tapasztalja, hogy a hideg idő és a kevés napsütés sokaknál..tovább olvasom
21
jan.
15:07
4
Nagykanizsa
A magyar kultúra napját a VOKE-ban is megünnepelték.
Fotókiállítással és szoboravatóval ünnepelték a magyar kultúra napját a VOKE Kodály Művelődési Házban. A csütörtökön tartott rendezvényen a múltunkat idéző tárgyi és..tovább olvasom
21
jan.
14:35
4
Nagykanizsa
A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat.
Új arculatot kap a Kanizsa TV hírblokkja február elsejétől. A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat. A megújult elemek nem csak vizuálisan térnek..tovább olvasom
21
jan.
14:30
4
Nagykanizsa
Az intézmény kiállítótermében csütörtök óta szebbnél szebb ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, sőt, teljes kollekciókat is meg lehet tekinteni.
21
jan.
14:24
4
Nagykanizsa
Ferincz Jenő szerint a kormány nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a keleti oltóanyag kapcsán.
Tudom, hogy ettől nem dől meg a rendszer, de ezzel tartoztam édesanyámnak – fogalmazott Ferincz Jenő, aki nemrégiben bűntetőfeljelentést tett Orbán Viktor ellen. Az ügy végigsöpört az országos online médián a napokban, így..tovább olvasom
21
jan.
14:22
4
Nagykanizsa
A tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál.
Folytatódott a javuló tendencia, a tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál. Az év eleji szemétszedő akció során a halőri szolgálat tagjai csupán fél zsák..tovább olvasom
21
jan.
14:19
4
Nagykanizsa
Az éves országos és az éves megyei 2021-es autópálya-matricák január 31-ig érvényesek.
Több új autópálya-szakasz díjköteles 2022-től, február elsejétől pedig azok is figyeljenek, akik még a 2021-es matricát használják – figyelmeztet Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
12:00
12:30
Heti Híradóink
13:45
Míves kosár
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:40
Kitekintő
15:10
Napi Kanizsa - újranéző
15:35
16:05
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Sztárportré
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Szirtes Edina Mókus Millenáris
20:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:00
Lapozó
híradó 2022.01.20
partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu