+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Győzelem!
2022. január 10. hétfő 14:49
Győzelem!
Megszerezte szezonbeli negyedik győzelmét a Vadmacskák.
Nagykanizsa

Megszerezte szezonbeli negyedik győzelmét a Vadmacskák. Zsámár Krisztián együttese vasárnap délután az Atomerőmű KSC második számú együttesét fogadta. Az NB I. Piros csoportjában szereplő kosaras lányok Zsámár Panna és Jurkó Noémi remeklésének köszönhetően 78-69-re múlták felül a szekszárdi csapatot.

A Tolna megyeiek négy, legtehetségesebb fiatal játékosát a szintén vasárnap játszó első számú együtteshez vezényelték, így esélyesként lépett parkettre a Vadmacskák a Cserháti-csarnokban. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, és a második etapban is fej fej mellett haladtak a csapatok, majd négypontos hazai előnynél vonultak szünetre. A harmadik negyedben támadásban jelentősen javult a hazaiak játéka, és állandósult a 10-12 pontos kanizsai előny. Az utolsó periódusban még az is belefért, hogy Jurkó Noémit és Zsámár Pannát is pihentette a kanizsai szakvezetés. – Azt gondolom, hogy az akarattal nem volt probléma. A játékunkon pedig fogunk tudni változtatni, mert kell is változtatni. De úgy gondolom, idei első mérkőzésnek nem volt rossz, hála Isten egy olyan csapat ellenfél volt, aki ellen volt lehetőségünk. Helyenként dadogott a játékunk, de a legfontosabb a győzelem volt, s ez meglett –mondta el Zsámár Krisztián, a Kanizsai Vadmacskák SE vezetőedzője.

A kanizsai csapatban egyaránt 25-25 pontig jutott Zsámár Panna és Jurkó Noémi. Utóbbi játékos ráadásul 19 lepattanót is gyűjtött, ugyanakkor teljesítményével így sem volt maradéktalanul elégedett. – Vannak olyan helyzetek, amiket alapvetően be kéne dobnom, jól kellene megoldanom. Ezen még van mit javítani. De úgy gondolom, ez az idő során javulni fog, s én is még pontosabban tudok majd a csapat javára játszani – fogalmazott Jurkó Noémi. A következő fordulóban a dél-zalai lányok a szintén 4 győzelemmel álló MAFC-hoz látogatnak.  

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu