+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A madarakra is gondolnak a faluban
2022. január 10. hétfő 14:21
A madarakra is gondolnak a faluban
A program egy nyertes pályázatnak köszönhetően valósult meg.
Murarátka

Madáretetőt készítettek a helyi és környékbeli gyermekek szüleikkel közösen Murarátkán. A program egy nyertes pályázatnak köszönhetően valósult meg. A kezdeményezés célja a fiatalok környezettudatosságra való nevelése volt.

Már délelőtt javában folyt a barkácsolás a murarátkai művelődési házban. A nap végén mindenki egy-egy madáretetővel térhetett haza, amivel segíthetnek átvészelni a telet az égi vándoroknak. – Ehhez az alapanyagokat a projektnek köszönhetően tudtuk megvásárolni, amit a településünk alpolgármestere, aki asztalos, vágott készre. Itt a gyerekek a felnőttek segítségével szerelik össze a madáretetőket, amit a program végeztével a gyerekeknek át fogunk adni. Ahol több gyerek van ott akár kettő etetőt is elvihetnek. Kapnak hozzá magokat és azt fogjuk kérni, hogy ne csak a téli időszakban gondoskodjanak ezekről a madarakról, hanem egész évben – mondta el Gyergyák Zoltán, Murarátka polgármestere.

A faluban a pandémiától függően terveznek még hasonló megmozdulásokat, ahol a családok együtt tölthetik az idejüket. A környezettudatos programok mellett fejlesztéseket is szeretnének megvalósítani. Gyergyák Zoltán kiemelte, nehéz évet zártak, de terveiket így sem adják fel. – A bevételeink szinte a minimálisak voltak. Bizonyos dolgokat nem tudtunk megvalósítani, de ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy sok mindent el tudtunk készíteni, nagyon sok projektre meg tudtuk mozgatni a település lakóit. Az idei évben már a második önkéntes faluszépítő programot tartottuk meg, ahol több mint harminc résztvevő volt. Nem csak murarátkaiak voltak, hanem innen elszármazottak, Letenyén élők, akik kötődnek ide, ők is eljöttek, illetve amire nagyon büszke vagyok, hogy teljesen magánszemély vállalkozási támogatásokból a temetőben egy haranglábat tudtunk felállítani –  tette hozzá a polgármester. Mint megtudtuk, egy pályázatnak köszönhetően idén megújulhat a játszótér és a buszmegálló a dél-zalai településen. A polgármester azt is elmondta, nagy szükségük lenne egy helyi élelmiszerboltra, de egyelőre szennyvízelvezetés és gáz sincs még a községben. 

Galéria
további friss hírek
21
jan.
18:00
1
Nagykanizsa
HAGYOMÁNYBÓL DIVATOT
21
jan.
15:12
4
Nagykanizsa
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja.
Lelkileg és anyagilag egyaránt az év egyik legmegterhelőbb hónapja a január a megkérdezett szakemberek szerint. Dóber Valéria, kanizsai pszichológus azt tapasztalja, hogy a hideg idő és a kevés napsütés sokaknál..tovább olvasom
21
jan.
15:07
4
Nagykanizsa
A magyar kultúra napját a VOKE-ban is megünnepelték.
Fotókiállítással és szoboravatóval ünnepelték a magyar kultúra napját a VOKE Kodály Művelődési Házban. A csütörtökön tartott rendezvényen a múltunkat idéző tárgyi és..tovább olvasom
21
jan.
14:35
4
Nagykanizsa
A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat.
Új arculatot kap a Kanizsa TV hírblokkja február elsejétől. A változás érinti a Híradót, valamint a Napi Kanizsa és a Kommentár Nélkül című magazinokat. A megújult elemek nem csak vizuálisan térnek..tovább olvasom
21
jan.
14:30
4
Nagykanizsa
Az intézmény kiállítótermében csütörtök óta szebbnél szebb ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, sőt, teljes kollekciókat is meg lehet tekinteni.
21
jan.
14:24
4
Nagykanizsa
Ferincz Jenő szerint a kormány nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a keleti oltóanyag kapcsán.
Tudom, hogy ettől nem dől meg a rendszer, de ezzel tartoztam édesanyámnak – fogalmazott Ferincz Jenő, aki nemrégiben bűntetőfeljelentést tett Orbán Viktor ellen. Az ügy végigsöpört az országos online médián a napokban, így..tovább olvasom
21
jan.
14:22
4
Nagykanizsa
A tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál.
Folytatódott a javuló tendencia, a tavalyinál is kevesebb hulladékot találtak a Csónakázó-tónál. Az év eleji szemétszedő akció során a halőri szolgálat tagjai csupán fél zsák..tovább olvasom
21
jan.
14:19
4
Nagykanizsa
Az éves országos és az éves megyei 2021-es autópálya-matricák január 31-ig érvényesek.
Több új autópálya-szakasz díjköteles 2022-től, február elsejétől pedig azok is figyeljenek, akik még a 2021-es matricát használják – figyelmeztet Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
12:00
12:30
Heti Híradóink
13:45
Míves kosár
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:40
Kitekintő
15:10
Napi Kanizsa - újranéző
15:35
16:05
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Sztárportré
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Szirtes Edina Mókus Millenáris
20:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:00
Lapozó
híradó 2022.01.20
partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu