+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / 360 doboz ajándék a rászorulóknak
2021. december 21. kedd 16:26
360 doboz ajándék a rászorulóknak
A szervezők még karácsony előtt eljuttatják a csomagokat a nélkülözőknek.
Nagykanizsa

360 doboz ajándékot gyűjtött össze a Kanizsai Fiatalok Közössége a környéken élő, rászoruló családoknak. A szervezők még karácsony előtt eljuttatják a csomagokat a nélkülözőknek.  

Már novemberben megkezdték a gyűjtési akciót a közösségben, hogy időben kész legyenek a dobozok az ünnepekre. Az egyesület elnöke elmondta, hogy többen adományoztak, mint tavaly, így a csomagokból is jóval több gyűlt össze, mint amennyire számítottak.   

– Célirányosan kezdtük el a gyűjtést és két faluba visszük ki az adományokat. Az egyik Gelse, a másik pedig Galambok. A csomagok szólnak gyerekeknek és felnőtteknek is, hiszen állítottunk össze családi csomagokat is, amibe raktunk tartós élelmiszereket, felnőttruhákat, tisztálkodószereket. Próbáltunk nagyobb csomagokkal is kedveskedni a sok gyerkőcös családoknak – mondta Szollár–Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület elnöke. 

Sokat segédkezett a gyűjtésben és a koordinálásban Fási Barnabás, az egyesület alelnöke. Elmondta, hogy minden évben nagyon várja, hogy segíthessenek a hátrányos helyzetben élőknek. A dobozokat úgy állították össze, hogy mindenki megtalálja benne a kedvére valót. 

– Próbáltuk úgy összeválogatni, hogy minden dobozba egyenlő arányban legyen ajándék. Gyerekeknek legyen benne játék, egy plüss, egy ruha, vagy ne csak egy sapka, hanem egy szett, ha találtunk összeillő dolgokat. A nagycsaládosoknál, ahova visszük előre tájékozódunk, hogy milyen korosztálynak vagy milyen közegnek visszük és aszerint dobozolunk. Abba kerülnek a száraz élelmiszerek, és a kicsiknek és nagyoknak is legyen benne minden, amit bele tudunk rakni – árulta el Fási Barnabás, a Kanizsai Fiatalok Közössége alelnöke.  

Az egyesület szerdán egy gálaműsorukkal zárja az évet, majd csütörtökön a hajléktalanszállóra is ellátogatnak, ahol egy fellépéssel kedveskednek a lakóknak.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu