+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja
2021. november 25. csütörtök 15:59
November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja
Kis mértékben ugyan, de a pandémiás helyzet óta emelkedett a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma a megyében.
Nagykanizsa

Kis mértékben ugyan, de a pandémiás helyzet óta emelkedett a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma a megyében Tóth László szerint. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője elmondta, hogy az ilyen eseteknél mintegy 90 százalékban egy családtag az elkövető. November 25-e 1999 óta, hivatalosan a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja.

Ezen a napon a különböző szervezetek a nők elleni erőszak áldozataira emlékeznek, ezen kívül arra hívják fel a figyelmet, hogy a probléma az egész társadalmat érinti, így a felszámolása is mindenkinek a közös felelőssége.

- Sajnos még mindig léteznek azok a sztereotípiák, amelyeket mindannyian hallunk, az úgymond népi bölcsességek: Az asszony verve jó vagy: Tudja az asszony, hogy hol a helye. Ezek a dolgok már idejét múltak, nem szabad, nem lehet így viselkedni. A nők elleni erőszak azért is nagyon veszélyes, mert amikor egy nőt bántanak, akkor nem csak őt bántják, hanem a családját, és azokat a gyerekeket is, akik egy ilyen családban nőnek fel - mondta el Tóth László, a ZMRFK bűnmegelőzési alosztályvezetője.

Az európai statisztikák szerint a nők egyharmadát éri 15 éves kora után szexuális vagy más jellegű fizikai erőszak – hangsúlyozta Dóber Valéria. A pszichológus hozzátette: sokakat már gyerekkorban bántalmaztak testileg vagy lelkileg.

- Nagyon nehéz segítséget kérni, nekem is több olyan páciensem volt, aki a gyerekkori abúzus történetét már felnőtt nőként kezdte valahogy feldolgozni. A legszomorúbb az, amikor a család, egy gyereknek a szexuális abúzusa esetén nem hisz neki. A gyerek akkor benne marad a szégyenben, vagy elhangzanak olyan mondatok, hogy: ha legközelebb is megtörténik, akkor majd szóljál - nyilatkozta Dóber Valéria pszichológus.

A szakember szerint a legnagyobb probléma, hogy az áldozatok jelentős hányada nem mer segítséget kérni, mert attól fél, hogy nem hisznek neki, vagy őt fogják hibáztatni.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu