+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Előválasztási vita
2021. szeptember 16. csütörtök 13:35
Előválasztási vita
A jóvátételi program, a polgármesteri poszt és a dél-zalai régió felzárkóztatása is szóba került a tegnapi előválasztási vitán.
Nagykanizsa

A jóvátételi program, a polgármesteri poszt és a dél-zalai régió felzárkóztatása is szóba került a tegnapi előválasztási vitán. A HSMK-ban tartott rendezvényt a Kanizsa Médiaház élőben közvetítette a videómegosztón. A Berta-Horváth disputát a Kanizsa TV adásában ma, 19:30-tól láthatják.

A rendezvény felépítése hasonló volt, mint az első miniszterelnök-jelölti vita menete, így rövid bemutatkozással kezdtek a felek. Majd arra a kérdésre, hogy győzelmük esetén miként fognak együttműködni Balogh Lászlóval, Nagykanizsa polgármesterével, Berta Krisztián kilátásba helyezte azt is, hogy a fideszes városvezetőnek idő előtt távoznia kell a székéből. – Két dolgot kell látni. Az egyik, s ez lesz a leghangsúlyosabb, hogy a polgármestert Horváth Jácintnak fogják hívni 2024-től vagy már hamarabb. Ezt majd meglátjuk. Ez az egyik út. A másik, hogy a jelenlegi polgármester végre érteni fog a szóból, s elkezdi képviselni a városlakókat, s tényleg minden nagykanizsai polgármestere próbál lenni – mondta el Berta Krisztián, a Jobbik előválasztás-jelöltje.

Országgyűlési képviselőként már az első teendője a jóvátételi program elindítása lenne Horváth Jácintnak. Szerinte ezzel nem lehet tovább várni, hiszen – mint fogalmazott – a Fidesz-éra előtt Nagykanizsa jó helyzetben volt, de mára egy hátul kullogó térség lett. – Ez a program, azokra az elhibázott lépésekre adja meg a választ, amit tulajdonképpen az elmúlt 12 évben, hiszen jövőre már annyi lesz, Nagykanizsa elszenvedett. Ez a térség egy jó pozícióból indult 2010-ben, s ma odajutott, hogy tényleg az ország egyik hátul kullogó térsége lett. S ebben nagyon sok hibás fél van. A jóvátételi program része lesz az M9-es autópályának a visszahozatala, ezt mindenképpen meg szeretnénk csinálni. S ennek a programnak a része lesz az EU-s pénzek újraelosztása, olyan szempontból, hogy a hátrányos térségek, így Nagykanizsa is részesüljön ezekből a pénzekből –fogalmazott Horváth Jácint, a DK előválasztás-jelöltje.

Szó volt arról is, hogy a jelöltek szerint jelenleg szinte elképzelhetetlen, hogy egy ellenzéki vezetővel rendelkező település támogatást kapjon a kormánytól. Berta Krisztián példaként említette a letenyei tornaterem kérdését. Az ügy kapcsán – állítása szerint – kormányoldalról többen megvádolták, hogy csak blöfföl, valójában semmilyen egyeztetést nem folytatott az ügyben. – A Partizán-vita után, a helyi Fidesz tagjaitól, sok olyan kritikát kaptam, hogy nem árultam el annak a nevét, akivel tárgyaltunk, így biztos, nem is tárgyaltam senkivel. El tudják képzelni azt a helyzetet, ha én elárulnám, hogy kivel egyeztettem a minisztériumban? Hogy mi várna rá másnap? Egyből kapná a felmondását –tette hozzá Berta Krisztián. A teljes vita visszanézhető Youtube-csatornánkon. Az előválasztás első fordulója szombaton indul és szeptember 26-ig tart.

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu