+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Súlyos vereségbe szaladt bele az FC Nagykanizsa
2021. szeptember 13. hétfő 13:41
Súlyos vereségbe szaladt bele az FC Nagykanizsa
A mérkőzésen végig a vendégek akarata érvényesült, Mátyus János gárdája 4-1-re múlta felül a Kanizsát.
Nagykanizsa

Súlyos vereségbe szaladt bele az FC Nagykanizsa. Az NB III. Nyugati csoportjában szereplő együttes vasárnap délután a Sopront fogadta az Olajbányász-stadionban. A mérkőzésen végig a vendégek akarata érvényesült, Mátyus János gárdája 4-1-re múlta felül a Kanizsát.  

Egyik csapat sem várta túl jó előjelekkel a találkozót, hiszen a házigazdák az előző három fordulóban nem tudtak nyerni, míg a Sopron hat meccsen mindössze 4 pontot gyűjtött, így az FC Nagykanizsa ellen debütált a vendégek új szakvezetője, az egykori válogatott labdarúgó, Mátyus János. A tréner keménysége már az első meccsen átragadt a játékosaira, még egy perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Talabér kapott egyet a bokájára, a kanizsai játékost le is kellett cserélni. Rögtön az első helyzetüket gólra váltották a vendégek, Pető beadására jól érkezett Kustor, aki a hazai védelem asszisztálása mellett könnyedén fejelt a hazai kapuba. A gól után leült a meccs, kevés lehetőséget láthattak a nézők egészen a 30. percig, amikor gyors gólváltás következett. Előbb Krizsonits duplázta meg a vendégek előnyét egy mintaszerű akció végén.Majd Lőrincz húzott el a szélen, a kanizsai támadót Jakab buktatta. A jogosan megítélt büntetőt Ekker értékesítette. Ekkor úgy tűnt zárkózhat a Kanizsa, de ehelyett soproni lehetőségek, majd újabb gól jött. Holzmann tartotta meg jól a labdát, majd kilőtte a jobb alsót. A második játékrészben a Sopron visszaállt, a Kanizsa azonban nem tudott helyzeteket kialakítani, de így is volt lehetősége a hazaiaknak, hogy visszajöjjenek a meccsbe, hiszen Ekker harcolt ki újabb tizenegyest. A büntető mögé a sértett állt, ezúttal azonban hibázott, így maradt az 1-3. A végeredményt Kustor állította be, aki könyörtelenül kihasználta Kovalovszky hibáját. A vendégek szakvezetője elégedetten értékelt, ugyanakkor Mátyus János azt is kiemelte: kulcsfontosságú volt a kanizsaiak kihagyott büntetője.

– Az első perctől kezdve dominálni tudtunk, lőttünk két szép gólt. Nagyon bosszant az, hogy tizenegyest vétettünk, kettőt is. S ha őszinte vagyok, azt is el kell mondani, hogy a második büntető volt a találkozó egyik fordulópontja. Hiszen, ha a Kanizsa feljön 3-2-re, akkor egész más lett volna a végkimenetel. Így, hogy a kapusunk nagyszerű védéssel hárította a lövést, nyugodtabbak lehettünk, és a negyedik gól megpecsételte a hazaiak sorsát – mondta Mátyus János, az SC Sopron vezetőedzője.   

Érthető módon csalódott volt Koller Zoltán, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. Elmondta: az utóbbi hetek, és különösen a Sopron elleni produktumot látva, jelentős változtatásokra lesz szükség.

– Elemezgethetünk, s nézegethetjük a meccseket, s most is elmondható: eladtunk két olyan labdát, amit nem szabadott volna, mindjárt az első támadásból gólt kaptunk, de összességében a játékunk tartalma az nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Most már több mint másfél évet együtt töltöttünk a csapattal, azóta én vagyok az edző, s pont erről is beszéltünk legutóbb, lehet, hogy változtatnunk kell az edzéseken, s a múlt héten már változtattunk is. Összességében ez most egy olyan teljesítmény volt, amire aztán tényleg nincs magyarázat, hiszen ezúttal még periódusaink sem voltak - árulta el Koller Zoltán, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

Az FC Nagykanizsa a kupában javíthat, a csapat vasárnap a Nógrád megyei első osztályban szereplő Karancslapujtő ellen szerepel, idegenben. Érdekesség, hogy a Sopron elleni meccs közvetítése rekordnézettséget hozott, több mint kétezren követték a meccset Youtube-csatornánkon. Élőben legközelebb Béli Milánék Pápa elleni találkozóját közvetítjük, szeptember 22-én a videómegosztón. 

Galéria
további friss hírek
16
szep.
14:54
1
Nagykanizsa
Előválasztási vita – avagy ki lehet az esélyesebb jelölt?
16
szep.
13:50
4
Nagykanizsa
A tettesek telefonon banki alkalmazottnak adják ki magukat, és elkérik az áldozatok adatait.
Új módszerrel próbálkoznak a csalók Zala megyében. A tettesek telefonon banki alkalmazottnak adják ki magukat, és elkérik az áldozatok adatait. Tóth László, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság..tovább olvasom
16
szep.
13:40
4
Nagykanizsa
A fiatal sportolók hét éremmel tértek haza nemrégiben Portugáliából az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságról.
16
szep.
13:35
4
Nagykanizsa
A jóvátételi program, a polgármesteri poszt és a dél-zalai régió felzárkóztatása is szóba került a tegnapi előválasztási vitán.
16
szep.
13:32
4
Nagykanizsa
A másfél éves elzártság után újra teljes erejével és taglétszámával kezdte meg működését a Hölgyklub.
Évadnyitót tartott tegnap a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja. Az eseményen a tagok megbeszélték a következő hónapokban várható programokat, valamint a névnapjukat és születésnapjukat ünneplőket is..tovább olvasom
16
szep.
13:29
4
Nagykanizsa
Az esemény célja az anyanyelvi és az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése.
Elkezdődött a nyelvi napok első köre tegnap a Kőrösi-iskolában. A rendezvénynek hosszú időre visszanyúló hagyománya van az intézményben. Az esemény célja az anyanyelvi és az idegen nyelvi kompetenciák..tovább olvasom
16
szep.
13:26
4
Nagykanizsa
Továbbtanulási szülői értekezletekkel és pályaorientációs foglalkozásokkal segítik a hetedik és nyolcadik osztályos tanulókat a Bolyai-iskolában.
15
szep.
22:00
1
Nagykanizsa
Tanévnyitó ünnepség a nagykanizsai Pannon Egyetemen
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2021.09.16

VOKS – Szombaton indul az előválasztás, szerdán a

HSMK-ban vitáztak a jelöltek 

PÁLYAVÁLASZTÁS – Heti két tanórán segítik a nyolcadikos diákok döntését a Bolyaiban  CSALÓK ZALÁBAN – Banki adatokra vadásznak a tettesek

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu