+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Hazugságok helyett igazság
2021. július 20. kedd 13:51
Hazugságok helyett igazság
Sajtótájékoztatót tartott hétfő délután az ÉVE-frakció.
Nagykanizsa

Hazugságok helyett igazság címmel tartott sajtótájékoztatót hétfő délután az ÉVE-frakció. Fodor Csaba és Berta Krisztián önkormányzati képviselők ezen az eseményen reagáltak Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetőjének azon kijelentésére, miszerint – „Hazugság az Éljen VárosuNk! Egyesület frakciója részéről, hogy az 588 millió forintos kormányzati támogatás felhasználásáról nem történt egyeztetés, Balogh László polgármester ugyanis már hónapokkal ezelőtt megküldte a fejlesztési listát, ám ezzel kapcsolatban semmiféle választ nem kapott az egyesülettől.”  

Az utóbbi…miatt. A megyei napilapban megjelent vádaskodás mellett azt is sérelmezik az ÉVE képviselői, hogy a polgármester és az alpolgármester szerintük úgy állította össze a korábbi fejlesztési sort, hogy nem volt erről egyeztetés a rendőrséggel, a Via Kanizsa szakembereivel és az intézményvezetőkkel sem. Fodor Csaba elmondta: a projektösszegekkel is problémák voltak az eredeti listán, de múlt héten sikerült letisztázni az új koncepciót, amit el is fogadott a Tulajdonosi Bizottság.

–  Lefolytattam azokat a megbeszéléseket minden érintettel, illetve sok mindenkivel, így például a rendőrség és a Via szakembereivel, az óvodavezetővel, a hivatallal és másokkal is. Ez fontos volt ahhoz, hogy a bizottságot tájékoztatni tudjam 14-én, szerdán, s meghozzuk a döntéseket. A tájékoztatás, s az egyeztetés is megtörtént, a szakemberek részt vettek a bizottsági ülésen, s az ott elhangzottaknak megfelelően alakítottuk át a listát, bővítettük a 23-at 28-ra – mondta Fodor Csaba, a Tulajdonosi Bizottság elnöke. 

Berta Krisztián szerint a helyi Fidesz kommunikációjának legnagyobb hazugsága az, hogy az ÉVE nem reagált időben a polgármesteri listára. Az ötpárti frakció már áprilisban elküldte az általuk összeállított sort, amin szerepelt a víztorony felújítása, ezt később Balogh László polgármester átvette. A létesítményre egyébként 278 milliót fordítanak a hivatalos döntés szerint.  

– A Fidesz által összeállított listában nem is szerepelt a víztorony felújítása, csak a torony mögötti terület fejlesztése, a mi listánkban viszont helyet kapott a felújítás, igaz, hogy 300 millióval, s ebből lett végül a Fidesz által leadott listán 270 millió. A listát elküldtük, itt tehát tetten érhető, hogy az igazság az ominózus sajtótájékoztatón elferdült – nyilatkozta Berta Krisztián, a Tulajdonosi Bizottság tagja.  

A lista kapcsán még kisebb átcsoportosításokról zajlanak tárgyalások, de az már biztos, hogy a 23 helyett 28 fejlesztést hajtanak majd végre az 588 milliós kompenzációból. Néhány szemelvény kikerült, viszont több forrás jut például az Attila-óvoda rekonstrukciójára, és megvalósulhat a kajakház évek óta húzódó közvilágítási problémája.

Galéria
további friss hírek
16
szep.
14:54
1
Nagykanizsa
Előválasztási vita – avagy ki lehet az esélyesebb jelölt?
16
szep.
13:50
4
Nagykanizsa
A tettesek telefonon banki alkalmazottnak adják ki magukat, és elkérik az áldozatok adatait.
Új módszerrel próbálkoznak a csalók Zala megyében. A tettesek telefonon banki alkalmazottnak adják ki magukat, és elkérik az áldozatok adatait. Tóth László, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság..tovább olvasom
16
szep.
13:40
4
Nagykanizsa
A fiatal sportolók hét éremmel tértek haza nemrégiben Portugáliából az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságról.
16
szep.
13:35
4
Nagykanizsa
A jóvátételi program, a polgármesteri poszt és a dél-zalai régió felzárkóztatása is szóba került a tegnapi előválasztási vitán.
16
szep.
13:32
4
Nagykanizsa
A másfél éves elzártság után újra teljes erejével és taglétszámával kezdte meg működését a Hölgyklub.
Évadnyitót tartott tegnap a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja. Az eseményen a tagok megbeszélték a következő hónapokban várható programokat, valamint a névnapjukat és születésnapjukat ünneplőket is..tovább olvasom
16
szep.
13:29
4
Nagykanizsa
Az esemény célja az anyanyelvi és az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése.
Elkezdődött a nyelvi napok első köre tegnap a Kőrösi-iskolában. A rendezvénynek hosszú időre visszanyúló hagyománya van az intézményben. Az esemény célja az anyanyelvi és az idegen nyelvi kompetenciák..tovább olvasom
16
szep.
13:26
4
Nagykanizsa
Továbbtanulási szülői értekezletekkel és pályaorientációs foglalkozásokkal segítik a hetedik és nyolcadik osztályos tanulókat a Bolyai-iskolában.
15
szep.
22:00
1
Nagykanizsa
Tanévnyitó ünnepség a nagykanizsai Pannon Egyetemen
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2021.09.16

VOKS – Szombaton indul az előválasztás, szerdán a

HSMK-ban vitáztak a jelöltek 

PÁLYAVÁLASZTÁS – Heti két tanórán segítik a nyolcadikos diákok döntését a Bolyaiban  CSALÓK ZALÁBAN – Banki adatokra vadásznak a tettesek

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu