+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Játék a jövőért
2021. május 27. csütörtök 17:18
Játék a jövőért
A projektjének része egy interaktív előadás, illetve egy applikáció, amin keresztül megtapasztalhatják a gyerekek a tetteik következményeit.
Nagykanizsa

16 millió forint támogatást nyert a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület a Bűnmegelőzési Ötletpályázaton. A program témaköre a kortárs bántalmazás és bűnmegelőzés volt. A kanizsai csoport „Játék a jövőért” című projektjének része egy interaktív előadás, illetve egy applikáció, amin keresztül megtapasztalhatják a gyerekek a tetteik következményeit.

2019-ben jelent meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kétkörös ötletpályázata. Budavölgyi Kálmán, az egyesület elnöke elmondta, a projektjük kiterjed a fizikális és mentális bántalmazásra is. Szeretnék megmutatni a gyerekeknek, hogyan miként ne váljanak se áldozattá, se elkövetővé.

– Mi már régóta szerettünk volna egy ilyen programon indulni, mert volt egy projekttervünk. Az ötletünket elfogadták. Második körben fel kellett menni Budapestre a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak a központjába, ahol személyesen találkoztunk, elmondtuk, hogy mit szeretnénk a folytatásban, majd kidolgoztuk a pályázatot. Nagyon örültünk neki, amikor 16,4 millió forinttal támogatták az elképzeléseinket. Játék a jövőért a címe. Témaköre pedig a kortárs bántalmazás és a bűnmegelőzés – tájékoztatott Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöke.

Egy 45 perces színdarabon keresztül ismertetik a történetet a fiatalokkal, amiben a nézőközönség interaktívan vesz részt. Az előadásnak három főszereplője van, az osztályt pedig a közönség adja. A program szakmai hátterét a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint pszichológus és drámapedagógus is segítette.

– Együtt dolgoztunk Mihály Péterrel, a zalaegerszegi színház drámapedagógusával, aki maga a mentorprogramot építette hozzá. Illetve Nyakó Melinda pszichológus is foglalkozott a gyerekekkel, akik szerepelnek a darabban. Őnekik volt külön érzékenyítés erre, hogy még inkább átérezzék azt, hogy miért adjuk elő, és miért dolgozunk – mondta Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közösségének elnöke. 

Az előadáshoz kapcsolódik egy applikáció is, ami közvetlenül a színdarab után történik. Az élőszereplős játékon keresztül nyomon követhetik a gyerekek a három főszereplő történetét. 

–Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat mind a három gyereknek a döntéseit végigjátszani. Vannak nagyon pozitív, és nagyon negatív végkifejletek. El lehet menni nagyon a végletektől a végletekig. Ez az alkalmazás arra való, hogy a gyerekek felfedezhessék, és megnézhessék azokat a döntéseket, amiket lehet, hogy a való életben nem hoznának meg. Ha látják a következményeit, akkor tudjanak ellene tenni vagy esetleg már felfedezzék az ő osztályukban is – árulta el Fási Barnabás, a Kanizsai Fiatalok Közösségének alelnöke.

A program egyelőre kísérleti jellegű, így megközelítőleg 600 gyereknek mutatják majd be az előadást Zala megyében. Amennyiben bűnmegelőzési téren sikereket érnek el vele, akkor tervezik a folytatását, valamint más témák feldolgozását.  

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu