+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Rongálás
2021. május 6. csütörtök 15:23
Rongálás
Ismeretlenek megrongálták tegnap az evangélikus templom előtti ételdobozt.
Nagykanizsa

Ismeretlenek megrongálták tegnap az evangélikus templom előtti ételdobozt. Az „Enni adok - enni kapok" kezdeményezéshez két éve csatlakozott a kanizsai közösség, a Katolikus Karitasszal közösen. A kár anyagi vonzata nem jelentős, ellentétben a lelkivel.  

A tettesek betörték a szekrény ablakait, azokat újra kell üvegezni. Makoviczky Gyula evangélikus lelkész stábunknak elmondta: ez idáig sikeres volt a kezdeményezés, hiszen a felajánlásoknak köszönhetően sokszor tele volt tartós élelmiszerrel a szekrény, és több rászoruló rendszeresen fel is kereste a Csengery úton található dobozt. A lelkész abban bízik, hogy a rongálást is sikerül jóra fordítani, és még az eddigieknél is több étel kerül a helyreállított szekrénybe. 

– Tudom azoknak az örömét is, akiknek ez lehetőség, hogy adakozzanak, s tudom azoknak az örömét is, akik számára ez lehetőség, hogy ételhez jussanak az adott időben. Sokszor van tele az ételdoboz, de van úgy, hogy napokig üresen áll. A mostani szomorú esemény az, hogy valaki összetörte ezt az ételdobozt. Nem jelentős az anyagi kár, inkább azt szeretném kihangsúlyozni, hogy sokak örömére van ez a doboz, s természetesen továbbra is lesz. Helyre fogjuk állítani az üvegkárt, s azt gondolom, hogy újabb lendületet kaphat ez a kezdeményezés. Fájdalommal látjuk azt, ami történt, de tovább kell lépnünk rajta. Azt gondolom, hogy egy nemes következmény lehet, ha mostantól még több ételt hozunk ide – mondta Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu