+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Júniusban folytatódik a kiskanizsai gyermekbántalmazó nő ügye
2021. május 6. csütörtök 14:10
Júniusban folytatódik a kiskanizsai gyermekbántalmazó nő ügye
A Zalaegerszegi Törvényszék tegnap tartott előkészítő ülést, majd azt követően tárgyalást.
Nagykanizsa

Júniusban folytatódik a kiskanizsai gyermekbántalmazó nő ügye. A Zalaegerszegi Törvényszék tegnap tartott előkészítő ülést, majd azt követően tárgyalást. A vád szerint a nő megfenyegette saját gyerekét, hogy megöli. A vádlott nem ismerte el bűnösségét, azt azonban igen, hogy elhangzott tőle ez a mondat: „Megöllek, agyoncsaplak!”  

A vád szerint a vádlott 2002-ben létesített élettársi kapcsolatot egy férfivel, amiből 2012-ben egy fiúgyermek született. 2016-tól a nő rendszeresen fogyasztott szeszes italt, alkohol problémái a szakítást követően súlyosbodtak. Ez 2017 júniusában odáig fajult, hogy az akkor 5 éves gyermek elrejtette az alkoholos üveget az anyja elől, ezért a nő megütötte. A férfi magához vette a fiát, gyermekelhelyezési pert indított, és a bíróság nála helyezte el a kiskorút. A fiú eleinte az édesanyjával kéthetente, majd heti rendszerességgel találkozott. A vádlott a láthatások alkalmával rendszeresen részeg volt, és sokszor előfordult, hogy a szeszes italt nyugtatókkal együtt fogyasztotta. A nő 2020 júliusában a délutáni órákban már elkezdett inni, amelytől az esti órákra olyan hisztérikus állapotba került, hogy a gyermekét kezdte hibáztatni a pár nappal korábban elhunyt édesapja halála miatt. Több alkalommal megütötte a fiú hátát, megkarmolta, a fejét az ajtónak ütötte és közben azt kiabálta, hogy „megöllek”. A gyermek a fürdőszobába menekült, ahová az anyja szintén követte és azt ordította, hogy „most megöllek, megfojtalak, dögöljél meg te dög”. A nő édesanyja próbálta megfékezni a lányát, közben a fiú kimenekült a nappaliba, ahol az anyja a földre rántotta. A nagymama unokája védelmében a kanapéra lökte és lefogta a lányát és azt kiabálta a gyereknek, hogy meneküljön az utcára és hívjon segítséget. A kiskorú sértett a nyakán, a hátán, a vállán, a mellkasán és az arcán bőrpírral járó sérüléseket szenvedett.

-Az ügyben tartott előkészítő ülésen a személyesen megjelent vádlott nem ismerte el a bűnösségét. Nyilatkozatában előadta, hogy 2020. július 29-én valóban fogyasztott alkoholt, ideges, feszült volt, és a vita hevében kialakult kergetőzés közben lehet, hogy megkarmolta a fiú hátát. Az eredménytelen előkészítő ülést követően, a bíróság tárgyalást tartott. A bíró felolvasott a kihallgatási jegyzőkönyvekből, tanút hallgatott meg, valamint lejátszotta a kiskorú sértett vallomását tartalmazó videofelvételt. A nő a tárgyaláson tett vallomásában az előkészítő üléshez hasonlóan mesélte el a történteket, azzal a kiegészítéssel, hogy csak kis mennyiségű bort ivott, illetve hangsúlyozta, hogy nem okolta a gyermekét a nagyapja halála miatt, elismerte azonban, hogy egyszer elhangzott tőle, hogy idézem: „megöllek, agyoncsaplak”– mondta Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu