+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Kétkeréken is biztonságban
2021. április 13. kedd 16:18
Kétkeréken is biztonságban
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság célja, hogy felhívja a közlekedésben résztvevők figyelmét a motoros szezon veszélyeire.
Nagykanizsa

Kétkeréken is biztonságban címmel készített videót a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A kisfilm célja, hogy felhívja a közlekedésben résztvevők figyelmét a motoros szezon veszélyeire.

Már idén is előfordult motoros baleset Zalában, pedig a szezon csak nemrég kezdődött. A jó idő beköszöntével ugyanis egyre több a biciklis és a motoros is az utakon. A rendőrség ebben az időszakban szeretné fokozottan felhívni a figyelmet ezekre a járművekre, valamint a kisfilmben tanácsokkal is ellátják a sofőröket, hogy a motorosok által okozott vagy elszenvedett baleseteket megelőzhessük.

- Ember, jármű, környezet. Erre a három tényezőre épül a kisfilmünk. Az emberi tényező maga a motoros. A legfontosabb, hogy ők maguk is készen álljanak a szezonra, ezért frissítsék fel az ismereteiket, gyakoroljanak a szezonra, mielőtt kimennek a forgalomba. Fontosak az egyéni védőfelszerelések is, például a ruházat, kesztyű, csizma és bukósisak megfelelő módon nyújt védelmet, ha az esés vagy ütközés már bekövetkezett. Ha mi magunk már felkészültünk a motoros szezonra, akkor a jármű átvizsgálásáról sem feledkezhetünk meg, ennek során feltétlenül szükséges ellenőrizni azt, hogy a motorunk készen áll-e a szezonra, a hosszú, téli pihenő miatt nem szorul-e karbantartásra. A motoros környezetének is lehetőséget kell adni, hogy felkészüljenek a motoros jelenlétére a közutakon – fogalmazott Takács Tivadar, a ZMRFK szóvivője.

Galéria
további friss hírek
18
jún.
16:08
1
NAGYKANIZSA
UV sugárzás
18
jún.
15:44
4
Nagykanizsa
Egy 14 éves gyereket ütöttek el a zebrán ma délelőtt kilenc óra körül.
Egy 14 éves gyereket ütöttek el a zebrán ma délelőtt kilenc óra körül. A fiút a Teleki és a Tavasz utca kereszteződésében található gyalogátkelőhelyen gázolta el a személygépkocsi. A..tovább olvasom
18
jún.
14:03
4
Nagykanizsa
Nagyon erős UV-B sugárzásra adott ki figyelmeztetést a Nyugat-dunántúli régióban az Országos Meteorológiai Szolgálat a hétvégére.
18
jún.
13:58
4
Nagykanizsa
A bőrünket hidratálással, a szemünket megfelelő minőségű napszemüveggel óvhatjuk a fokozott UV-sugárzás káros hatásaitól.
18
jún.
13:55
4
Nagykanizsa
Hagyományteremtő céllal, Magyarországon az elsők között ünnepelte a kukások világnapját június 17-én a Netta-Pannonia Kft.
18
jún.
13:51
4
Nagykanizsa
A növények gyűjtését önkormányzati rendelet szabályozza.
Időről időre visszatérő probléma a közterületi fák megcsonkítása a városban – tudtuk meg Kámán Lászlótól, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgató-helyettesétől. A napokban nyílik a hársfa,..tovább olvasom
18
jún.
13:48
4
Nagykanizsa
Már csütörtökön indulásra készen álltak az autóban és a kamionokon a felajánlások.
Adományokat szállított a 2020-as, horvátországi földrengés károsultjainak a Zala Megyei -, valamint a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Nagykanizsa önkormányzatával együttműködve. A..tovább olvasom
18
jún.
13:45
4
Nagykanizsa
A DK miniszterelnök-jelöltje hétfőn az Ady utcán tart fórumot.
Nagykanizsán folytatja országjárását Dobrev Klára. A DK miniszterelnök-jelöltje hétfőn az Ady utcán tart fórumot. Az esemény kapcsán ma tartott sajtótájékoztatót Horváth Jácint, a..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
00:30
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó
01:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
01:30
02:00
Híradó
02:15
Kalando-zoo
02:45
Madarat tolláról
03:15
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
03:45
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
07:00
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Kalando-zoo
09:15
Madarat tolláról
09:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
10:15
Lapozó
12:00
12:30
Heti Híradóink
13:45
Öko magazin
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:40
Természettudomány a hétköznapokban
15:10
Napi Kanizsa - újranéző
15:35
16:05
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Nyitott egyetem
19:40
Zenélő Kanizsa
20:10
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
20:20
Egy nap a világ
20:25
Amíg a kard ki nem hull a kezünkből
21:20
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:30
Lapozó
híradó 2021.06.18

KÁNIKULA – Nagyon erős UV-B sugárzás várható a hétvégén

GÁZOLÁS – Sokadik eset már, ezúttal egy 14 éves gyereket ütöttek el a Telekin

ADOMÁNY – A városvezetés, a helyi és a megyei horvát nemzetiségi önkormányzat közösen segítette a földrengés károsultjait

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
Halis
Halis
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu