+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Zenevarázs
2019. december 19. csütörtök 15:41
Zenevarázs
A különleges programot kedden tartották a zeneiskola hangversenytermében.
Nagykanizsa

A zene és a tánc mint terápiás személyiségfejlesztő eszköz volt a Zenevarázs koncert központi eleme. A különleges programot kedden tartották a zeneiskola hangversenytermében. A zeneiskola zongoratanárának régi vágya teljesült 2009-ben. Katzné Szabó Marianna a megszerzett tudást beépítette a mindennapi munkájába, a Szivárvány EGYMI-vel összefogva pedig a nehézségekkel küzdő növendékeknél a zenét mint terápiás eszközt használja. - A zene- és a mozgásterápián keresztül a személyiségüket fejleszti, különösképpen a koncentrációjukat, az egymásra figyelésüket. Ezt a színpadon is lehet látni, hogy a hangszerek és a tánc hogyan szólal meg együtt. Illetve hogyan fejlődnek, hogyan alkalmazkodnak egymáshoz. Ez a lényege tulajdonképpen az egésznek – mondta el Katzné Szabó Marianna zongoratanár.

A keddi eseményen együtt jelent meg a színpadon a zene és a mozgás. A színpadon a hosszú ideje és nagy kitartással készülő gyerekek szerepeltek, a nézőtéren pedig a rájuk büszke szülők foglaltak helyet. Kátai Melinda kislánya, Németh Noémi több éve balettezik, de ma már zongorázik is a tánc mellett. - Nagyon tölti és készül a rendezvényekre, ami nekünk egy nagy öröm, mivel Noémi hallássérült, a tanulásban akadályozott, ezért ez nekünk egy óriási öröm, hogy ő egy ilyen dologban részt tud venni, és hogy egyáltalán fellép. Mariann néninek, a zongoratanárnőnek is nagyon sokat köszönhetünk. Noémi az idén kezdett el Mariann nénivel zongorázni. Úgy voltunk vele, hogy jó, jár, és majd valami történik, de most a héten, amikor jöttem Noémiért, megdöbbenve hallottam. Ültek a zongoránál, és álmomban nem gondoltam volna, hogy Noémi – ugye az ajtó mögött vártam rá, és álmomban nem gondoltam volna, hogy a Noémi ül a zongoránál – fogalmazott Kátai Melinda. A növendékek különböző stílusokat és művészeti ágakat mutattak be a programon.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu