+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Felvidéken jártak a Mező-gimnázium tanulói
2019. április 4. csütörtök 16:25
Felvidéken jártak a Mező-gimnázium tanulói
Pozsony, Dévény, Besztercebánya és Zólyom látnivalóit is felkeresték a kanizsai gimnazisták.
Pozsony

Március végén a Határtalanul! program keretében egy ötnapos szlovákiai kiránduláson vett részt a Mező-gimnázium negyven diákja és négy kísérőtanára. Az utazás egyik célja, hogy a tanulók bepillanthassanak a felvidéki magyarság életébe. – Mindnyájunk nevében azt mondhatom, hogy ez a kirándulás sokkal többet adott számunkra, mint reméltük – mind történelmi vonatkozásban, mind a magyarságtudatunk erősítését tekintve is. Nemcsak láttuk ezeket a várakat, illetve hallanak róluk a diákok történelemórán, hanem egyrészt megmászhattuk, tapinthattunk dolgokat. Múzeumokban szintén kézzel és interaktívan is megtapasztalhattuk mindezt az élményt - fogalmazott Kötőné Fazekas Judit, az iskola pedagógusa.

A csoport felvidéki várakat keresett fel. Egyebek mellett Pozsonyban, Dévényben, Selmecbányán és Zólyomban is jártak. Ipolyságban partnerintézményükhöz, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolába is ellátogattak, ahol kvízjátékkal és közös énekléssel zárták a programot. – Nagyon kedvesek voltak, egyből megtaláltuk a közös hangot, és nagyon barátságosak voltak, barátságokat is kötöttünk. Még most is tartjuk a kapcsolatot egymással - mesélte Láncos Liliána.

A kanizsaiakat fogadó ipolysági partneriskola hamarosan viszonozza a látogatást. – A partneriskola június ötödikén látogat el Magyarországra. Elsősorban a Balatonfelvidék várait fogják megnézni, valamint Nagykanizsára is ellátogatnak hozzánk - említette Tóth Mátyás.

A kirándulást megörökítő fotókból egy kiállítást is készítenek az iskola galériájában, amit a partneriskolából érkező diákoknak is megmutatnak majd.

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu