+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Épül az új ipari csarnok
2023. szeptember 19. kedd 13:40
Épül az új ipari csarnok
30 százalékos készültségnél tart az új ipari csarnok.
Nagykanizsa

30 százalékos készültségnél tart az új ipari csarnok. A fejlesztés mintegy bruttó 600 millió forintból valósul meg. A pályázati forráshoz az önkormányzat 102 millió forint saját forrást tett hozzá, így a létesítmény tulajdonosa is a város lesz. A jelenlegi tervek szerint a szakemberek november végéig elkészülnek a projekttel.  

  Korábban több tényező is nehezítette a beruházást, a kivitelezés végül május 22-én indult el. A munkát egy nagykanizsai cég, az N-ferrum Kft. végzi. Az épület elkészülte után logisztikai, raktározási és termelési célokra is alkalmas lesz.

– Hányattatott sorsa volt, hiszen többször közbeszerzési eljárás során tudtunk eredményt hirdetni. Az első eljárás forráshiány miatt eredménytelen lett, olyan drága ajánlatok érkeztek be, amikhez az önkormányzat nem tudott önerőt biztosítani. De szerencsére ebben az évben, év elején sikerült vállalkozási szerződést kötnünk, s elindulhatott ez a beruházás is. A csarnok ütemterv szerint, a tervezettek szerint halad – emelte ki Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

A csarnok 7 és fél méteres belmagasságú, acél szerkezetű és három egységre bontható, két 190, valamint egy 290 négyzetméteres részre. A városvezetés a következő közgyűlésen dönthet arról, hogy melyik cégét bízza meg a létesítmény kezelésével.

– Ez egy 1000 négyzetméteres alapterületű csarnok. Azonban nem egy csarnokról beszélünk, mert funkcionált részei lesznek, három csarnokrész lesz benne kialakítva. Lesz kisebb és nagyobb alapterületű is, attól függően, hogy milyen tevékenységet folytat a vállalkozó. Attól függően lehet majd köztük választani – tette hozzá Czirákiné Pakulár Judit.

A nyertes pályázat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz tartozik, az unió összesen 357 millió forint támogatást biztosított, amit a városvezetés 102 millió forinttal toldott meg.

Galéria
további friss hírek
26
szep.
15:35
4
Murakeresztúr
A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
26
szep.
15:19
4
Nagykanizsa
A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
26
szep.
15:16
4
Nagykanizsa
A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első..tovább olvasom
26
szep.
15:12
4
Nagykanizsa
A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után,..tovább olvasom
26
szep.
15:09
4
Nagykanizsa
Az iskolakezdés után Kanizsán is berobbant a légúti fertőzések időszaka, egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket. A szakértők mind a gyerekek, mind a felnőttek számára javasolják a megfelelő higiénia betartását és az immunrendszer erő
26
szep.
15:06
4
Nagykanizsa
Legújabb megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
26
szep.
14:58
4
Nagykanizsa
Az elmúlt napokban a Teleki-Platán rekonstrukciónál az utolsó javításokat végezték. A beruházás áprilisban indult, és mintegy 1 milliárd forintból valósult meg.
26
szep.
13:45
3
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
03:25
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
03:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
04:10
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:00
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
09:55
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
10:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:40
Lapozó
12:00
12:30
13:00
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
14:10
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Tungsram - Siófok KC NB-II-es női kézilabda mérkőzés felvételről
21:25
Négy évszak a Hortobágyon - Tél
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.09.26

FEJLESZTÉS   A héten zárul az ivóvíz-rekonstrukció   

BARTÓK HAGYATÉKA, PITYPANGOK ÉS A TINÉDZSER LÉLEK  Megnyílt Gábriel Selarosa új tárlata a HEMO-ban   

ZRÍNYI KUPAAz esős időjárás ellenére is népszerű volt a futóverseny

A NAPOS B OLDAL Bemutatta új könyvét Jakupcsek Gabriella a HSMK-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu