+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Horvát zarándoklat Homokkomáromban
2023. szeptember 19. kedd 13:33
Horvát zarándoklat Homokkomáromban
Nemzetiségi zarándoklatot tartott az Országos Horvát Önkormányzat a hétvégén Homokkomáromban.
Homokkomárom

A már hagyománynak számító rendezvényen mintegy 400-an vettek részt.  

7 évvel ezelőtt indult útnak az országos zarándoklat. A fő cél, hogy a magyarországi horvátoknak, akik különböző régiókban laknak, legyen lehetőségük egyházi vonalon is találkozni, az anyanyelvükön közösen énekelni, imádkozni és ismerkedni – árulta el Vargovics Józsefné, a Zala Vármegyei Horvát Önkormányzat elnöke. Délelőtt 10 órakor egy keresztúttal kezdődött a program, amit a szentmise követett.

– Minden évben más-más régió a házigazda, körülbelül mi a hetedik éve kerültünk újra sorra. Amint önök is láthatták, nagyon sok zarándok jött, Soprontól, Baranyából, Budapestről, igazából mondhatom, hogy a magyarországi horvát régiók mindegyike képviseli magát – emelte ki Vargovics Józsefné, a Zala Vármegyei Horvát Önkormányzat elnöke.

Hederics Mártonné Tótszerdahelyről érkezett 6 óvodással a zarándoklatra. Több ilyen eseményre járnak a településről, a most érkezett kicsiknek viszont ez volt az első ilyen szereplése. Ők vitték a virágokat a Mária-oltárhoz. 

– Tótszerdahely egy vallásos falu, és a óvodában is folyik a hittan oktatás, tanítjuk őket horvátul imádkozni, minden ebéd előtt, horvátul imádkozunk, és a családból is hozzák a gyerekek ezt az identitást – mondta el Hederics Mártonné, a Tótszerdahelyi Óvoda óvónője.

Bakonyi Bettina Tótszerdahelyről érkezett osztálytársaival, hiszen fontosnak tartják a horvát hagyományok ápolását.

– Szerintem nagyon jó, mert összegyűlnek a horvátok, meg így nagyon szép, hogy így együtt vagyunk – árulta el Bakonyi Bettina.

Csicskovics Hanna is a fiatal generációt képviseli, szerinte érdemes nagy hangsúlyt fektetni a horvát nyelv ápolására és az egyházi programokon való részvételre.

–Tótszerdahelyi vagyok, fontosnak tartom, hogy ebben, hogy közelebb vagyunk Istenhez, és azt is, hogy menjünk templomba, mert az embernek jól esik, ha kikapcsolódik kicsit a hétköznapokból és elmegy a templomba imádkozni – árulta el Csicskovics Hanna Gréta.

A szentmise után még lehetőség volt a régiók közötti kapcsolatok ápolására, hiszen egy ilyen program fő feladata a horvát közösség erősítése.

Galéria
további friss hírek
26
szep.
15:35
4
Murakeresztúr
A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
26
szep.
15:19
4
Nagykanizsa
A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
26
szep.
15:16
4
Nagykanizsa
A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első..tovább olvasom
26
szep.
15:12
4
Nagykanizsa
A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után,..tovább olvasom
26
szep.
15:09
4
Nagykanizsa
Az iskolakezdés után Kanizsán is berobbant a légúti fertőzések időszaka, egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket. A szakértők mind a gyerekek, mind a felnőttek számára javasolják a megfelelő higiénia betartását és az immunrendszer erő
26
szep.
15:06
4
Nagykanizsa
Legújabb megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
26
szep.
14:58
4
Nagykanizsa
Az elmúlt napokban a Teleki-Platán rekonstrukciónál az utolsó javításokat végezték. A beruházás áprilisban indult, és mintegy 1 milliárd forintból valósult meg.
26
szep.
13:45
3
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:00
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
09:55
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
10:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:40
Lapozó
12:00
12:30
13:00
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
14:10
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Tungsram - Siófok KC NB-II-es női kézilabda mérkőzés felvételről
21:25
Négy évszak a Hortobágyon - Tél
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.09.26

FEJLESZTÉS   A héten zárul az ivóvíz-rekonstrukció   

BARTÓK HAGYATÉKA, PITYPANGOK ÉS A TINÉDZSER LÉLEK  Megnyílt Gábriel Selarosa új tárlata a HEMO-ban   

ZRÍNYI KUPAAz esős időjárás ellenére is népszerű volt a futóverseny

A NAPOS B OLDAL Bemutatta új könyvét Jakupcsek Gabriella a HSMK-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu