+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Ismét van bolt Rigyácon
2023. szeptember 14. csütörtök 12:10
Ismét van bolt Rigyácon
Újra van bolt Rigyácon, így több mint 12 év után újra helyben vásárolhatnak az ott élők.
Rigyác

A nemrég megnyílt kisbolttal együtt ráadásul egy játszóteret is átadtak a faluban. Az ezekhez szükséges forrást a Magyar Falu Programban meghirdetett pályázatokon nyerték el. 

A rigyáci kisbolt és a játszótér létrehozásával a minimálisan szükséges infrastruktúra megteremtése volt a legfontosabb cél. A fejlesztés három új munkahelyet is teremtett a négyszáz fős településen. A helyben történő vásárlás lehetősége nagy segítség a fiatalok és idősek számára egyaránt, ugyanis ezzel időt és pénzt is megtakaríthatnak. Balassa Kornél, Rigyác polgármestere hozzátette, az üzlethez egy százéves, patinás épületet modernizáltak, hogy megfeleljen a mai kor elvárásainak, így a teljes munkafolyamat másfél évig tartott.

–Fejlesztések történtek az épületen szerkezeti megerősítésben is, de ragaszkodtunk egyes jegyekhez, stílusjegyekhez, hogy megtartsuk, ilyen például az épület homlokzata is. Az ilyen épületekből hírhozóként is alig maradt egy-kettő már a településen, így sikerült megőriznünk az utókornak. Végeredményben elmondhatjuk, hogy az épület pompázik, és egyik ékköve lett a településünknek – mondta el Balassa Kornél, Rigyác polgármestere.

Az üzlet hétfőtől szombatig tart nyitva, és minden alapvető élelmiszer megtalálható benne. Nem csupán bevásárlás céljából jött létre a bolt, Balassa Kornél kihangsúlyozta, az épület teraszán elhelyezett asztalok és székek miatt egyfajta találkozási pontként is működik.

–Más lehetőség a településünkön nincs, mint ez a bolt. A pályázat keretein belül is vállaltuk a közösségi színteret, és nyilván ennek ez volt az egyik célja, hogy a helyieknek legyen lehetőségük leülni beszélgetni, – aminek szintén nagy jelentősége van, fontos egy kistelepülés életében – ahol az emberek jobban megismerhetik egymást és van idejük egy kicsit társalogni – tette hozzá Balassa Kornél.

A szintén pályázati forrásból, a helyi sportegyesület által kialakított játszóteret a fiatal párok számára tartották fontosnak, ezáltal pedig a gyerekeket is szeretnék ösztönözni a mozgásra és a közösségi életre.

Galéria
további friss hírek
26
szep.
15:35
4
Murakeresztúr
A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
26
szep.
15:19
4
Nagykanizsa
A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
26
szep.
15:16
4
Nagykanizsa
A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első..tovább olvasom
26
szep.
15:12
4
Nagykanizsa
A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után,..tovább olvasom
26
szep.
15:09
4
Nagykanizsa
Az iskolakezdés után Kanizsán is berobbant a légúti fertőzések időszaka, egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket. A szakértők mind a gyerekek, mind a felnőttek számára javasolják a megfelelő higiénia betartását és az immunrendszer erő
26
szep.
15:06
4
Nagykanizsa
Legújabb megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
26
szep.
14:58
4
Nagykanizsa
Az elmúlt napokban a Teleki-Platán rekonstrukciónál az utolsó javításokat végezték. A beruházás áprilisban indult, és mintegy 1 milliárd forintból valósult meg.
26
szep.
13:45
3
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
04:10
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:00
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
09:55
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
10:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:40
Lapozó
12:00
12:30
13:00
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
14:10
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Tungsram - Siófok KC NB-II-es női kézilabda mérkőzés felvételről
21:25
Négy évszak a Hortobágyon - Tél
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.09.26

FEJLESZTÉS   A héten zárul az ivóvíz-rekonstrukció   

BARTÓK HAGYATÉKA, PITYPANGOK ÉS A TINÉDZSER LÉLEK  Megnyílt Gábriel Selarosa új tárlata a HEMO-ban   

ZRÍNYI KUPAAz esős időjárás ellenére is népszerű volt a futóverseny

A NAPOS B OLDAL Bemutatta új könyvét Jakupcsek Gabriella a HSMK-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu