+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Mit jelent ma Trianon?
2023. június 2. péntek 15:23
Mit jelent ma Trianon?
Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek.
Nagykanizsa

Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg. A trianoni békediktátum a magyar történelem egyik sorsfordító fejezete volt. Az első világháborúból vesztesen kikerülő Magyarországot az 1920. június 4-én aláírt szerződés alapjaiban változtatta meg. 103 év telt el a szignózás óta, amiről 13 éve emlékezünk meg, mint nemzeti emléknap. A stábunk által megkérdezett fiatalok számára már inkább csak egy történelmi ténykén él a döntés, hiszen a nemzetek közötti határok egyre jobban kezdenek elmosódni a modern világban.

– Szerintem ezek a nacionalista érzések kezdenek kihalni az emberekből, de nem csak itthon, hanem bárhol máshol is, és ez lassan már kezd csak egy történelmi ténnyé válni szerintem, de még azért sokan foglalkoznak vele, és ettől függetlenül szerintem sok mindenkit foglalkoztat – nyilatkozta Babics Lajos, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója.

A trianoni kérdéskör kapcsán nagy nézeteltérések merülhetnek fel az idősebb generáció és a fiatalok között. A diákok úgy látják, a „Vesszen Trianon!-érzetű” emberek gondolkodásmódja konfliktust szülhet a magyarok és az érintett nemzetek képviselői között.

– Szerintem az idősebb korosztály sokkal jobban kapcsolódik Trianonhoz, sokkal jobban akarják a régi Magyarországot, mint mi manapság. Mindig mikor megyünk autóval például, látjuk az autóknak a hátulján a „régi magyarországos” matricákat – mondta el Kuzma Leon, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója.

Cseresnyés Róbert úgy tűnik a kivételek közé tartozik, hiszen a magyarok egyik legnagyobb tragédiájának tartja június 4-ét.

– A nemzet tragédiája 1920. június 4-e, az ország körülbelül kétharmad részét elvesztettük sajnos. Ezt a magyarok nemzeti gyásznapjának is mondanám, mert, hogy ez volt Magyarország egyik legnagyobb vesztesége – árulta el Cseresnyés Róbert.

A megkérdezett fiatalok abban egyetértettek, hogy a magyarságunkat mindenképp ápolni kell és megemlékezni arról, hogy milyen is volt az 1920 előtti Magyarország.

 

 

Galéria
további friss hírek
26
szep.
15:35
4
Murakeresztúr
A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
26
szep.
15:19
4
Nagykanizsa
A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
26
szep.
15:16
4
Nagykanizsa
A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első..tovább olvasom
26
szep.
15:12
4
Nagykanizsa
A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után,..tovább olvasom
26
szep.
15:09
4
Nagykanizsa
Az iskolakezdés után Kanizsán is berobbant a légúti fertőzések időszaka, egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket. A szakértők mind a gyerekek, mind a felnőttek számára javasolják a megfelelő higiénia betartását és az immunrendszer erő
26
szep.
15:06
4
Nagykanizsa
Legújabb megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
26
szep.
14:58
4
Nagykanizsa
Az elmúlt napokban a Teleki-Platán rekonstrukciónál az utolsó javításokat végezték. A beruházás áprilisban indult, és mintegy 1 milliárd forintból valósult meg.
26
szep.
13:45
3
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:00
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
09:55
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
10:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:40
Lapozó
12:00
12:30
13:00
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
14:10
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Tungsram - Siófok KC NB-II-es női kézilabda mérkőzés felvételről
21:25
Négy évszak a Hortobágyon - Tél
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.09.26

FEJLESZTÉS   A héten zárul az ivóvíz-rekonstrukció   

BARTÓK HAGYATÉKA, PITYPANGOK ÉS A TINÉDZSER LÉLEK  Megnyílt Gábriel Selarosa új tárlata a HEMO-ban   

ZRÍNYI KUPAAz esős időjárás ellenére is népszerű volt a futóverseny

A NAPOS B OLDAL Bemutatta új könyvét Jakupcsek Gabriella a HSMK-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu