+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Grádicsok
2023. május 26. péntek 12:43
Grádicsok
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Nagykanizsa

Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente Mónika 52 alkotása, amely összefoglalóan a Grádicsok címet kapta, június 11-ig látható a városban.

Rendhagyó módon egy templomban mutatkozik be Nagykanizsán Szente Mónika festőművész. A helyszín több szempontból sem véletlen, hiszen a művész egykor a kanizsai reformátusoknál konfirmált és alkotásai jelentős részét az Istenbe vetett hite ihlette. - Én, az engem megérintő élményekre igyekszem reflektálni, választ adni, valamint az olvasmányélményeim nagyon meghatározóak, a Szentírás, a Biblia. Az emberekhez fűződő kapcsolataim, beszélgetéseim még azok, amelyek meghatározzák a képeim születését – mondta el Szente Mónika festőművész.

Falfestmények, szénrajzok, akvarellek láthatóak a kiállításon, amit a szerdai megnyitón Lehota János tanár és Lehota M. János esztéta is rendkívüli munkának nevezett. Utóbbi azt is kiemelte: a képek szinte hazatértek, hiszen a műalkotásoknak évezredeken keresztül a szakrális térben volt a helye, ott adott igazi jelentést, kapaszkodót az embereknek. - Ebben a térben kapnak új jelentést ezek az alkotások. Visszatérnek oda, amik az ő funkciójuk. Valahol nekem ez azt üzeni Mónika felől – egy mélyen hívő ember –, hogy valahogy össze van törve a világunk a szakrális téren kívül. Ott éljük a mindennapjainkat, elveszünk töredékessé válunk. Már nincs is egységes világképünk, hitünk, célunk és értelmünk – fogalmazott Lehota M. János esztéta. Az alkotó különböző technikai megoldásainak közös vonása, hogy a töredékeket teszi teljessé – mondta az esztéta. Szente Mónika munkásságáról kulturális magazinunkban is hallhatnak, a kiállítást pedig még két hétig megtekinthetik a református templomban.

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:38
4
Nagykanizsa
Poprádi Zoltán nyugállományú ezredes előadásában a történelem mellett a laktanyai mindennapok bemutatása is fontos szerepet kapott.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu