+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Felajánlás a zeneiskolának
2023. május 23. kedd 15:02
Felajánlás a zeneiskolának
A Korcsmáros András által adományozott portrékép az intézmény korábbi tanárát, Kerekes Irént ábrázolja.
Nagykanizsa

Egy festménnyel gazdagodott a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola. A Korcsmáros András által adományozott portrékép az intézmény korábbi tanárát, Kerekes Irént ábrázolja.

Egy aukción vásárolta a festményt Korcsmáros András. Az ügyvéd stábunknak elárulta, nem volt semmilyen kötődése az intézményhez, ám lokálpatriótaként egyértelmű volt számára a kép további sorsa. - Kisebb kutatómunkát végeztem Kocsis Katalin közreműködésével, amelynek részeként kimondhatjuk, hogy a portrén látható személy Kerekes Irén egykori kanizsai zenetanár. Ezt követően én egyből arra gondoltam, hogy a festménynek itt a zeneiskolában van a megfelelő helye, így nem volt kérdés, hogy a zeneiskolának adományozom – mondta el Korcsmáros András ügyvéd.

A képen szereplő zongoratanár, Kerekes Irén 1927 és 1962 között dolgozott az intézményben, majd nyugdíjazását követően még a ’70-es években is visszajárt helyettesíteni. A nagykanizsai zenetörténet korszakos pedagógusának életéről Kocsis Katalin tartott rövid előadást. - Miskolci polgárlány volt, semmilyen gyökere nem volt Kanizsán, idekerült állásba 1927-ben. A zeneiskola akkor kezdte a második tanévét, és szükségessé vált az addigi zongoratanár mellett még egy zongoratanár alkalmazása. A zongora tanulása rendkívül népszerű volt a növendékek körében. Így alkalmazták Kerekes Irént, aki jött és itt ragadt egész életére, úgy, hogy előtte alig ismert valakit Nagykanizsán - fogalmazott Kocsis Katalin zenetörténész.

Az intézmény korábban már kapott különböző felajánlásokat, ám olyan, hogy valaki művészeti alkotást adományozzon az iskolának az utóbbi években nem történt. Baráth Adrien intézményvezető szerint az identitást is erősíti, hogy egy korábbi neves tanár képe került a birtokukba. - Egyre fontosabbá válik a múltnak a felkutatása, azoknak a régi dokumentumoknak, jegyzeteknek az átolvasása, hogy megismerhessük a múltunkat, hiszen így tudunk továbblépni. Hiszen iskolánk számára nagyon fontos a múlt értékrendszerének megtartása, ami szerintem a mai világban szintén nagyon fontos - mondta Baráth Adrien az FFZAMI igazgatója. Az eseményen a zeneiskola diákjai egy rövid műsorral köszöntötték az adományozót.

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu