+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Zala megye Drégelye
2023. május 23. kedd 14:11
Zala megye Drégelye
A pölöskei várnak a történetével ismerkedhettek meg a Hadtörténelmi esték programsorozat látogatói.
Nagykanizsa

Zala megye Drégelyének, vagyis a pölöskei várnak a történetével ismerkedhettek meg a Hadtörténelmi esték programsorozat látogatói. Vándor László, nyugalmazott múzeumigazgató az előadásában kiemelten foglalkozott a vár védőinek török elleni harcával.

A Göcseji Múzeum korábbi vezetője évtizedek óta kutatja a zalai várak történetét, úgy véli, a pölöskei erődítmény kiemelt szerepet játszott a XVII. századi Magyarországon. A végvárat 1664-ben ostromolta meg és foglalta el a török hadsereg. A „Zala megye Drégelye” elnevezés a védők hősies magatartására utal. - Megérkezett a nagyvezér a hadseregével és Zrínyi elmenekült, hiszen túlerőben voltak a törökök. A török utánament, elfoglalták Zrínyiújvárat, elindult Bécs irányába és sorra foglalta el Zala megye várait. Ezeknek az őrsége többségében elfutott, vagy egynapos ostrom után megadta magát, ellenben Pölöske volt az egyetlen vár, amelynek a védői az utolsó emberig ellenálltak a töröknek - mondta el Vándor László nyugalmazott múzeumigazgató.

Az ostromot követően a törökök felgyújtották a várat, amelyet a környékbeli nemesek újraépíttettek. Kanizsa elfoglalását követően Pölöske volt az ellenség elleni kémkedés egyik központja. Az épületet végül a harcokat követő évtizedben lebontották. -  1690 után felszámolták a Kanizsával szembeni végvárvonalat, az elsők között ’95-ben Pölöskéről kivonták az őrséget és átirányították a kaposvári várba. Pölöske ekkor a Széchenyi grófoké, akik a használaton kívüli várat elbontják és egy új uradalmi központot építenek belőle, ugyancsak Pölöskén - árulta el a nyugalmazott múzeumigazgató. Vándor László az előadásában elmondta, az egykori vár helyét benőtte az erdő, a védők hősiességére emlékezve azonban a ’90-es években egy emlékművet is felállítottak a helyszínen. 

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu