+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Hímzések és érmék
2023. május 23. kedd 13:48
Hímzések és érmék
A tárlat a forint történeti kamarakiállítását és a dél-alföldi hímzéseket foglalja magába.
Nagykanizsa

A hímző szakkör és az éremgyűjtők közös kiállítása nyílt meg hétfőn a HSMK-ban. A tárlat a forint történeti kamarakiállítását és a dél-alföldi hímzéseket foglalja magába.

A kiállítás egyrészt a HSMK „Én hobbim” elnevezésű programsorozatának, valamint a Petőfi Klub részeként valósult meg. A hímzők és az éremgyűjtők közös otthona a kulturális intézmény, a felkérést így örömmel vállalták. A forint történeti kiállítása a kezdetektől, 1946-tól napjainkig vonultatja fel a fizetőeszköz példányait. Mint azt Farkas István József elmondta: az egyesületi tagok nagy része gyűjti a magyar pénzeket, érméket. Ez egyfajta nemzeti önkifejezés, hiszen magyar fizetőeszköze 1005-ben már Szent István királynak is volt. - Azt követően majd minden uralkodó, erdélyi fejedelem, majd minden királyunk veretett pénzt. A forint elnevezés is onnan ered, hogy Nagy Lajos, a velencei florin mintájára verette arany pénzét, és azt itt forintnak nevezték Magyarországon. Nagyon kedvelt téma, hiszen ez az az egyetlen gyűjtési kör, ami napról napra, évről évre fejlődik. Mert az új kibocsájtások, az új emlékpénzek, emlékbankjegyek mind sokasítják a gyűjteményt – mondta el Farkas István József, a MÉE Nagykanizsai Csoportjának titkára.

A művelődési központ hímző szakkörének tavaly november óta van új vezetője. Halasi Melinda nagyszülői öröksége a hímzés iránti érdeklődés, három éve lelkes tagja a csapatnak. A csoport aktuális kiállításán az elmúlt időszak eredménye látható.  - Jelen pillanatban – ahogy említettem –, a Hagyományok Háza hirdette meg az NMI-n keresztül, hogy a dél-alföldi hímzésekből, a Békéscsaba környéki hímzésekből egy pályázatot hirdetnek, amit a HSMK el is nyert. 10 emberre való anyagot küldtek, tehát az összes alapanyag, az összes hímzőfonal és kellék, mindenre gondoltak. Gyönyörűen összecsomagolták. Az volt az egyedüli kérés, hogy mi cserébe elkészítjük ebben a programban azokat a dolgokat, amihez ők még videót is biztosítanak. Ennek a segítségével elkészítettük. Elsősorban békéscsabai és környéki fehérhímzések, gyapjúhímzések, szőr- és szűcshímzések készültek most – fogalmazott Halasi Melinda, a Hímző Szakkör vezetője. A hímzők és az éremgyűjtők közös kiállítása június 12-ig látogatható a HSMK Ősze András galériájában.

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu