+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / 200 ex-tungsramos dolgozó még nem talált munkát
2023. május 5. péntek 17:24
200 ex-tungsramos dolgozó még nem talált munkát
A cég helyzete a napokban Komjáthi Imre interpellációja kapcsán került a parlament elé.
Nagykanizsa

Kanizsán kétszáz ex-tungsramos dolgozó még nem talált munkát az infostart.hu információi szerint. Nemrégiben derült ki, hogy nem sikerült megegyezni a befektetőjelölttel, így lakat került a Tungsram újpesti gyárra, ahonnét mindenkit elküldtek. A cég helyzete a napokban Komjáthi Imre interpellációja kapcsán került a parlament elé. Az MSZP politikusa szerint a részben felmondott kollektív szerződés gyalázatos helyzetbe hozza az elbocsájtott embereket.

Az MSZP elnökhelyettesének felvetésére a kormánypárt részéről Fónagy János reagált. Szerinte a kormány a továbbképzésekkel, és a mintegy 10 milliárd forintos munkahelyteremtési csomaggal jól reagált a kialakult helyzetre, ráadásul az elbocsájtott tungsramosok ügyét kiemelten kezeli. – A legtöbb foglalkoztató helyben adódott, ezáltal mind a munkavállaló, mind a munkáltató méltányos helyzetbe került. A leépítésbe kerülők többsége már el is helyezkedett. Meg szeretném erősíteni azt, hogy am unkajogi viszonyokat törvény szabályozza, a törvénybe pedig mindenkinek, a munkaadónak és a munkavállalónak megvannak a jogai – mondta el Fónagy János parlamenti államtitkár.

Komjáthi Imre ezt a kormánypárti választ nem fogadta el, hiszen a törvényeket a Fidesz írja, és ezek szerinte nem a dolgozó magyar embereket, hanem a külföldi multikat védik.   – Önök úgy csinálnak, mint Bodóné, mikor a bor árát kérik, mindig másról beszélnek. Én megtettem azt, amit önök nem: elmentem Nagykanizsára, elmentem Kisvárdára, elmentem Újpestre. S beszéltem ott azokkal az emberekkel, akik 30-40 évet dolgoztak ott, és utcára tették őket. Felolvastam a legutóbbi válaszukat, tudják mit mondtak? „Kenjem a hajamra? Nem tudok belőle jól lakni, nem tudom belőle a családomat ellátni…” S most újfent arra hivatkozik, hogy a törvények. Ezeket a törvényeket önök alkotják. Mi rendszeresen benyújtunk módosítókat, s szeretnénk változtatni a dolgozó emberek helyzetén. s önök rendre lesöprik ezeket a javaslatokat –vélekedett Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese.

Azt Kupó Csaba nem tudta megerősíteni, hogy valóban kétszázan vannak azok a kanizsai dolgozók, akik még nem találtak munkát. Azt ugyanakkor elmondta, sokan vállalták be az ingázást Zalaegerszegre és Marcaliba, valamint több szakember lemondott a végzettségéhez illő munkakörről és elfogadott egy kanizsai, operátori lehetőséget. – Elég sokan bevállalták a zalaegerszegi Flextronicsot, főleg azok, akik Zalaegerszeghez közelebb laknak, Zalaszentbalázstól Tótszentmártonig, hiszen ide kimegy a céges busz. Onnan elég sok szakember átment a Flexbe. Furcsa nekik, mert négy műszakban dolgoznak, viszont sokkal komolyabb fizetésért, mint ami a Tungsramnál van, volt. S nagyon sokan bevállalták még Marcalit, ott óriási szakmunkás hiány van –mondta el Kupó Csaba. Hozzátette, a régi létszámból nagyjából 105 fő dolgozik még a Tungsram telephelyén. Mindenki abban bízik, hogy a most szerepet vállaló kanizsai kft. fejlődni tud, és új dolgozókat is felvesz. A szakszervezeti vezető úgy tudja, a nagy csarnok kiadására volt már érdeklődés, de megegyezés még nem született. 

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu