+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Ki kapja a bike-okat?
2023. március 30. csütörtök 13:44
Ki kapja a bike-okat?
Felajánlotta a polgármester a Kanizsa bike-ok használatát a helyi, közfeladatokat ellátó cégek részére.
Nagykanizsa

Felajánlotta a polgármester a Kanizsa bike-ok használatát a helyi, közfeladatokat ellátó cégek részére. A Nagykanizsai Tankerületi Központ leveléből az derül ki, hogy 28 kerékpárt igényeltek az intézményeiknek. Úgy tudjuk, az átadás csúszik, hiszen még nem érkezett meg a mintegy 224 millió forintos projekt záródokumentációja. 

Heves politikai vitákat hozott 2021 augusztusában a Kanizsa Bike kérdése. Fodor Csaba akkor úgy fogalmazott, ez a projekt jó példa arra, hogy miként nem szabad bánni a közvagyonnal. Az ötéves tender alatt a biciklikre 53 millió forintot költött a város, míg a bevétele 600 ezer forint volt. Végül a bringák beszedéséről és azok hasznosításáról született közgyűlési döntés.

A beszedés megtörtént az újraosztás azonban még nem. A dokkolóknál a térfigyelő kamerák továbbra is működnek, ezért nem volt teljes áramtalanítás, az onnan származó felvételek a rendőrséghez futnak be. Az eredeti tervek szerint a városi cégek, intézmények és szervezetek között osztanák el a kerékpárokat, a pontos tervezetről érdeklődtünk Balogh László polgármesternél, de választ nem kaptunk. A Tankerület azonban reagált a megkeresésünkre. Válaszukban így fogalmaznak: „Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere a város által korábban beszerzett kerékpárok térítésmentes használatát ajánlotta fel egyes közfeladatokat ellátó szervezetek részére, így a Nagykanizsai Tankerületi Központ számára is. Az általa fenntartott köznevelési intézmények igényeit felmérve a Tankerületi Központ 28 db kerékpárra vonatkozó igényét jelezte. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kerékpárokat legkésőbb május elején vehetik használatba az iskolák.” 

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu