+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Könnyed győzelem
2023. március 27. hétfő 13:50
Könnyed győzelem
4-0-s győzelemmel érvényesítette a papírformát a kiesőjelölt Zsámbék otthonában az FC Nagykanizsa vasárnap délután.
Zsámbék

4-0-s győzelemmel érvényesítette a papírformát a kiesőjelölt Zsámbék otthonában az FC Nagykanizsa vasárnap délután. A dél-zalai gólokon a duplázó Lőrincz Bence, Kószás Krisztián és Kovalovszki Máté osztozott. A Kelen elleni győzelem során Gombos Zsolt több kulcsemberét is kénytelen volt nélkülözni sérülés vagy eltiltás miatt, Zsámbékra viszont erős kerettel utazott a kanizsai csapat, egyedül Béli Milán hiányzott a piros-kékektől. A hazaiak a 19. helyen álltak a mérkőzés előtt, és bár ősszel megnehezítették Kondor Kristófék dolgát, az esélyek egyértelműen a vendégek mellett szóltak. Az első néhány perc eseménytelensége után Szökrönyös Dániel törte meg a csendet, ám hiába cselezte ki már a kapust is, nem tudott gólt szerezni. Ami nem jött össze a vendégek 13-asának, azt megtette a csapatkapitány, Kovalovszki Máté egy szögletet követően megszerezte a kanizsaiak vezető találatát. A vendégcsapat mezőnyfölényben futballozott, amely a 30. percben újabb góllá érett, akkor Kószás Krisztián éles szögből eladott lövése talált utat Terjék Ármin kapujába. A 33. percben egy kapu előtti keveredést követően Szilágyi Adrián is bevette a kaput, ám a szélső találatát nem adták meg, mert a labda már elhagyta a játékteret a partjelző szerint A szünetig nem változott a játék képe, Lőrincz Bence és társai több lehetőséget is kidolgoztak, amelyek azonban nem változtattak az eredményen. A fordulást követően is maradt a kanizsai dominancia és Lőrincz Bence egy mintaszerű támadást követően, az 57. percben eldöntötte a mérkőzést.  Gombos Zsolt háromgólos vezetésnél cserélte be Török Milánt és János Norbertet, utóbbi játékos főszerepet játszott a negyedik nagykanizsai gólban, amit ismét Lőrincz szerzett. A zsámbékiak legnagyobb lehetőségére 74 percet kellett várni, Borsi Bence azonban bravúrral védte Monori Norbert fejesét. A hajrában nem igazán forogtak már veszélyben a kapuk, így a kanizsaiak magabiztos győzelemmel zárták a találkozót. A héten két fordulót is rendeznek az NB III. Nyugati csoportjában, így a kanizsaiak célja volt, hogy sérülés, valamint eltiltások nélkül abszolválják a vasárnapi találkozót. Gombos Zsolt vezetőedző stábunknak elárulta, két játékost is azért kellett lecserélni, mert rúgást kaptak a lábukra, ám úgy tűnik nem történt komolyabb probléma.

– Hála Istennek nem izomsérülés, hanem rúgást, illetve stoplival lábfejre kapott rúgást Zsazsa, illetve a másik játékosom is. Nem tudom, hogy három nap alatt rendbe tudja-e hozni Mariann, aki ebben tud segíteni. Remélem, hogy ők rendelkezésre fognak állni, de a fontos az, hogy nincs izomsérülésük. Ez volt a hármas etapban az első mérkőzés, furcsa lenne, ha ezen már kidőlnének a játékosok – nyilatkozta Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

Mivel a Mór győzött Budaörsön, így a Zsámbék visszaesett az utolsó helyre a tabellán. Bodó László, a hazaiak technikai vezetője kiemelte, csapata tanulni érkezett az NB III-ba, így minden meccs után igyekeznek leszűrni a megfelelő konklúziót.

– Más célokért küzd a két csapat, mi egy nagyon fiatal csapat vagyunk, aki nem tud hétről hétre ugyanúgy teljesíteni. 20,8 az átlagéletkorunk, és azért minőségben ez a két csapat óriásit különbözik. Nagyon jó csapattal találkoztuk, ezt tudtuk is, a Kanizsa az összes hibánkat kihasználta, az első két gól nagyon könnyű gól volt, az első kapott gólig nem is játszottunk alárendelt szerepet, az a két gól az egész mérkőzést megszabta – mondta el Bodó László, a Zsámbék SK technikai vezetője.

A kanizsai labdarúgók 27 fordulót követően is őrzik a harmadik helyüket a táblázaton. Kovalovszki Mátéék szerdán az ETO Akadémiát fogadják, majd vasárnap a bajnoki címért küzdő Veszprémmel mérkőznek, szintén az Olajbányász Stadionban.  

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu