+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Emléktáblát avattak
2023. március 24. péntek 17:50
Emléktáblát avattak
Leleplezték Sigmund Romberg megújult emléktábláját a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola falán ma délelőtt.
Nagykanizsa

Leleplezték Sigmund Romberg megújult emléktábláját a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola falán ma délelőtt. A felújított mementó közösségi finanszírozásból létesült.

A zenész 1887-ben Nagykanizsán született Rosenberg Zsigmond néven, majd fiatalkorában emigrált az Egyesült Államokba, ahol az egyik legjelentősebb zeneszerzővé vált a musical műfajában, és a Brodwayen a mai napig játszák a darabjait. Az első emléktáblát 2010-ben állították, azonban a memento állapota évről-évre romlott, ezért döntöttek a megújítás mellett a helyi városvédők, valamint a Sigmund Romberg Emlékbizottság. A most leleplezett alkotás Ádám Krisztián ötvösművész tervei alapján készült fekete gránitból. Balogh László polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, Romberg képes volt arra, amire kevesen, vagyis a kultúrán keresztül kötött össze embereket a világ két pontján.

– A kultúra képes arra is, hogy más-más nyelvet és történelmet beszélő népekés nemzetek barátsággal egymás szemébe nézzenek, meglátva minden különbözőségük mellett az ismerős vonásokat.  Rosenberg Zsigmond, nagykanizsai születésű alkotóemberként képes volt minderre. Sigmund Romberg néven művei által közönséget teremtett Kanizsától Belistyéig, a mai Hevesi Sándor Művelődési Központtól a Brodwayig –hangsúlyozta beszédében Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

Az ünnepélyes eseményen részt vettek a horvátországi Belistye küldöttei is. Romberg gyerekkorában éveken keresztül élt a településen szüleivel, hagyatékát a szomszédos országban is igyekeznek ápolni.

– Ő komponálta a „Beliscsei indulót”, amelyet annak a városnak ajánlott fel, ahol nevelkedett A kulturális intézetünk ott létesült, ahol az ő házuk állt. Nagyon örülök neki, hogy Nagykanizsán egy ilyen ünnepélyes táblával emlékeznek rá – árulta el Domagoj Varzic, a belistyei küldöttség vezetője. 

A nagykanizsai és belistyei résztvevők a leleplezést követően megkoszorúzták az emléktáblát.

 

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu