+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Vita a Médiaház költségvetéséről
2023. március 16. csütörtök 17:19
Vita a Médiaház költségvetéséről
A döntés heves vitát váltott ki a városatyák körében, Tar Mihály, a cég ügyvezetője reagált ezekre a felvetésekre.
Nagykanizsa

A Balogh László által benyújtott 50 milliós javaslat helyett 139 millió forintos támogatást szavazott meg az önkormányzat a legutóbbi közgyűlésen a Kanizsa Médiaház számára. A döntés heves vitát váltott ki a városatyák körében, Tar Mihály, a cég ügyvezetője reagált ezekre a felvetésekre.

A városatyák a március 10-i közgyűlésen szavaztak a város költségvetéséről. Az egyik legnagyobb vitát a médiaház dotációjának kérdése generálta. A Balogh László által benyújtott tervezetben szereplő összeghez képest jelentősen emelkedett a Médiaház támogatásának mértéke. Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője szerint a most megítélt támogatás – az inflációt figyelenbe véve – így sem éri el azt a mértéket, amelyet a cég, az előző önkormányzati ciklusban kapott.  - Ez a polgármesteri magatartás arra irányzott elő, hogy amikor az ő szájuk íze szerint, az ő kézivezérlésükkel készült mind a Kanizsa TV műsora, mint a Kanizsa Újság és minden oldalon vagy Cseresnyés Péternek, vagy az aktuális polgármesternek, de valakinek szerepelnie kellett, az ellenzéknek meg leginkább sehol sem. Akkor megérte nekik finanszírozni 140 millió foritot meghaladó összeggel évente a céget – mondta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

A költségvetéssel kapcsolatban leginkább Szabó Szilárd és Bizzer András alpolgármester fejtette ki véleményét, amely szerint a jelenlegi formában nincs szükség a Kanizsa Újság fenntartására, mert már az idősebb korosztály tagjai is leginkább online olvassák a tartalmakat. Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint ugyan egyre inkább nő az online megtekintések száma, ám ő is folyamatosan találkozik olyan visszajelzésekkel, amelyek hiányolják az újságot, ha fizikai formában nem jut el az adott címre. -  Természetesen azt mi is látjuk, meg mindenki látja, nem kell ehhez feltalálni a spanyol viaszt, hogy az elektronikus felületek. Az internetes felületek hódítják a teret elég rendesen ezektől az előbb általam konzervatívnak mondott megoldásoktól. De még mindig szeretik az emberek lapozgatni és kézbe fogni, érezni a papírt, még akár a szagát is az újságnak –mondta el Tar Mihály. Az ügyben kerestük Szabó Szilárdot is, ám a helyi Fidesz-frakció vezetője nem reagált, amennyiben ez változik, természetesen arról is tájékoztatjuk nézőinket. Tar Mihállyal és Fodor Csabával bővebb beszélgetést láthatnak mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu