+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Kreatív történelmi verseny
2023. március 7. kedd 14:10
Kreatív történelmi verseny
Bejutottak az Estöri – Kreatív Történelmi Verseny döntőjébe a Batthyány Lajos gimnázium diákjai.
Nagykanizsa

Bejutottak az Estöri – Kreatív Történelmi Verseny döntőjébe a Batthyány Lajos gimnázium diákjai. Huszonegy középiskolai diákcsapatból végül a tizenkét továbbjutó között dőlhet el május közepén, hogy ki nyeri az idei, Európai Unióról szóló vetélkedő fődíját.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány által évek óta szervezett verseny idei témája az Európai Unió története, napjainkban betöltött meghatározó szerepe. A megmérettetés új együttműködő partnere az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, amely a középdöntő helyszínét is adta. A döntősök közzé 4 fővárosi, hat vidéki és két határon túli csapat jutott be. A BLG-sek háromfős formációja sikeresen teljesítette a verseny fordulóinak kreatív, gyakorlati feladatait. - Egy kétperces videót kellett összeállítanunk, egy kisfilmet a következő témánkhoz, ami így felvezette, hogy miről fog szólni az előadásunk majd, ezt az előadást pedig a helyszínen be kellett mutatnunk, miután levetítették a kisvideónkat – mondta el Antalics József Áron, a BLG tanulója.

A diákok által készített kisfilm és előadás a páneurópai piknik témáját dolgozta fel. A tanulók dolgát azonban nehezítette, hogy a csapat egyik tagja a verseny előtti este lebetegedett, ezért át kellett alakítaniuk az egész előadást.  - Még az utazás közben kellett átalakítanunk az előadást, mivel előző este betegedett le Áron, és így kettő személyre kellett átformálni a beszélgetéseket, illetve magát az előadást is – fogalmazott Belovári Zsófia, a BLG tanulója.

Varga Jankának már nem ez az első hasonló versenye. Ismeretterjesztés és közösségépítés szempontjából is fontosnak tartja ezeket a megmérettetéseket. - Én tavaly már részt vettem egyéni versenyeken, idén csapatversenyen próbálhattam ki magam, és teljesen más érzés együtt dolgozni, és plusz motivációt is ad, hogy csapatban végezhetjük el a feladatainkat – árultab el Varga Janka, szintén Batthyány-s diák.

A fiatalok felkészítőtanárai, Alexa Péter, mint történelem szakos tanár és Alexa Mercédesz, mint szervező sok időt és energiát fektettek abba, hogy a lehető legjobban segítsék diákjaikat.  -  Három csapatunk jutott a középdöntőbe, úgyhogy nagyon nagy energiát vont el, tehát úgy, hogy három csapatnak a munkáját végig koordinálni, és ebből egy csapatunk jutott a középdöntőbe, de azt hiszem, hogy ennyire fárasztó még nem volt, és nem a negatív értelmében, de sok volt a munka –  hangsúlyozta Alexa Mercédesz, a BLG tanára. A döntőt május közepén rendezik Kismartonban az Esterházy-kastélyban, ahol elméleti kérdések, előadás, és vita is várja majd a versenyzőket.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu