Beiskolázási tájékoztatóval és sportbemutatókkal várta szombaton a Zrínyi-iskola az érdeklődőket a Kanizsa Arénába. A programnak kettős célja volt: a leendő elsősök mellett a jelenlegi zrínyis diákok szülei is beleshettek az intézményben folyó munkába. A közös bemelegítést követően a Zrínyi Miklós – Bolyai János Általános iskola igazgatója adott tájékoztatást a megjelenteknek.
– Egy nyílt napot szerveztünk a saját zrínyis szülőknek és ezzel egyidőben ezt a portfóliót, amivel foglalkozunk a mindennapok tekintetében, bemutatjuk a leendő első osztályos gyerekeknek, a mostani óvodásoknak. Ezt egy nagyon jó helyen tudjuk megrendezni, egyrészt, hogy mindenki egy kiváló rendezvényen tudjon részt venni, és egyszerre egy időben tudjuk bemutatni azt, amit a hétköznapokban végzünk – mondta el Faller Zoltán, a Zrínyi-székhelyintézmény igazgatója.
Iskolaválasztás előtt sokan vannak, akik több intézményben is tájékozódnak, de vannak olyan kisgyermekes szülők is – mint például Farkasné Felső Nikolett, aki célirányosan a Zrínyit választotta.
– Most leszünk elsősök, és nagyon fontos számomra, hogy a különböző sporteszközöket, sportlehetőségeket megismerjük. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy mindezt kipróbáljuk ezen az eseményen, itt a Kanizsa Arénában. Én is zrínyis voltam, és úgy gondolom, a Zrínyi mellett fogok dönteni – tette hozzá Farkasné Felső Nikolett.
Az érdeklődők számos bemutatót láthattak, a modern tánctól kezdve a focin át a kosárlabdáig széles volt a paletta. A Zrínyiben lesznek még klasszikus nyílt napok és nyílt tanítási órák is.
adás
magazin
híradó
