+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Közös fellépés
2023. január 25. szerda 14:31
Közös fellépés
Hangversenyt tartottak kedd este a kanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.
Nagykanizsa

Hangversenyt tartottak kedd este a kanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. A növendékek fúvóshangszer-tudásukat mutatták be a közönségnek.

Már hagyománynak számítanak a zeneiskolában megtartott tanszaki koncertek. Ilyenkor a vezető tanárok segítségével készülnek fel a gyerekek, akik aztán szüleik, barátaik előtt mutathatják be tudásukat. A tegnapi alkalom azért is volt különleges, mert Baki Andrea zenetanár a covid-járvány miatt már három éve nem szervezhetett hangversenyt. – Körülbelül 23 kisdiák lép fel, illetve vannak nagyok is, hiszen vannak, akik már gimnazisták. Ez nagyon nagy dolog, hogy már 14-15 sőt 07-18 évesek, és nem hagyják abba a zenélést. Pedig ehhez kitartás kell, és le a kalappal ezek előtt a növendékeink előtt, hogy visszajárnak hozzánk – mondta el Baráth Adrien, az FFZAMI igazgatója.

A közönség főleg kamaradalokat hallhatott az előadás során. A tanárok olyan műveket válogattak tanítványaiknak, amiket nem csak a hallgatóság, de ők maguk is kedvelnek. A könnyedebb dallamok mellett az idősebb növendékektől már komoly darabokat is hallhatott a közönség. – Közösen úgy készültünk fel erre a rendezvényre, hogy főleg az én fuvolaóráim alatt külön próbáltunk, összepróbáltunk, illetve még otthon is gyakoroltam. Én kettő darabbal is készülök személy szerint, egyszer egy duóval, másrészt pedig egy kvartettel, az egyik karácsonyi hangulatú, a másik pedig jazz-es hangulatú – fogalmazott Bányai Blanka, a zeneiskola diákja. Az intézményben szervezett növendékhangversenyek célja, hogy a diákok az iskolán belül is megmutathassák tehetségüket.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu