+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Elkezdték az évet
2023. január 17. kedd 16:26
Elkezdték az évet
Elkezdte a 2023-as versenyidényt a Free Hill Darts Club. Két héttel a városi bajnokság döntője után, már egy új megmérettetéstől volt hangos szombaton az egyesület központja. Ezúttal 30 versenyző tette próbára a tudását.
Nagykanizsa

Elkezdte a 2023-as versenyidényt a Free Hill Darts Club. Két héttel a városi bajnokság döntője után, már egy új megmérettetéstől volt hangos szombaton az egyesület központja. Ezúttal 30 versenyző tette próbára a tudását.

A hagyományosnak számító városi bajnokság és ligafordulók mellet idén nyolc nyílt versenyt bonyolít le kanizsai dartsegyesület. Az évindító megmérettetés különlegessége az volt, hogy csak dupla értékű dobással tudott be – illetve kiszállni egy játékos az adott legbe, így ha valaki az első dobásait elrontotta, komoly lépéshátrányba került

– Minden évben van egy ilyen újévindító verseny, Újév Opennek hívják és minden évben megtörténik. Annyiban más, hogy ezt mindig variáljuk, hogy mindig másfajta játékok legyenek. Volt itt már cricket 501-es, most van ez a duplabeszállós – árulta el Horváth Balázs, a Free Hill Darts Club elnöke. 

A nevezők közt ott volt az előző szezonban a ligát és a városi bajnokságot is megnyerő Rácz Tibor, aki komoly küzdelmet vár a komplett szezontól. A regnáló bajnok szeretné megismételni 2022-es sikereit.

– Mindig csak egy mérkőzésre tekintek előre, mint minden játékos. Vagyunk legalább harmincan, de valójában úgy gondolom, hogy ebből 15-20 egyenértékű játékos van, aki bármikor odaérhet a dobogóra. Nagyon sokat számít a pillanatnyi forma, ebben az évben még nem voltam versenyen, mint ahogy többnyire senki. A jövő héten kezdem el majd az évet a csapattársaimmal. Ez csak egy ilyen felmérő nekem, mert hosszú volt a szünet a városi bajnokság óta, azóta nem volt komoly küzdelem – fogalmazott Rácz Tibor, az egyesület játékosa. 

Az év első tornáját Kisgéczi Károly nyerte miután Borsos Tamást múlta felül a döntőben.

 

 

Galéria
további friss hírek
30
jan.
14:33
4
Nagykanizsa
Január 27-ig minden intézményben megkapták a félévi bizonyítványukat a diákok.
Január 27-ig minden intézményben megkapták a félévi bizonyítványukat a diákok. A Thúry-iskolában a technikus osztályok teljesítettek jobban, de a megkérdezett iskolavezetők hangsúlyozták: ez csak egy..tovább olvasom
30
jan.
13:17
1
Nagykanizsa
Vízhelyzet a Csónakázó-tónál
30
jan.
13:15
4
Nagykanizsa
768 kilométert gyűjtöttek a Yours Truly program résztvevői vasárnap a Csó-tónál.
768 kilométert gyűjtöttek a Yours Truly program résztvevői vasárnap a Csó-tónál. A finn kezdeményezésű futóeseménynek sok éves hagyománya van a Kanizsai Futóklubnál. Ideális esetben 100 fő szokta..tovább olvasom
30
jan.
13:10
5
Nagykanizsa
10 éves lett a Kanizsa Salsa Egyesület, a jubileumot a tagok a hétvégén ünnepelték.
10 éves lett a Kanizsa Salsa Egyesület, a jubileumot a tagok a hétvégén ünnepelték. Bemutatók, koncertek, és igazi latin hangulat lengte körül szombat este a csapatnak helyet adó intézményt, a Honvéd Kaszinót. A..tovább olvasom
30
jan.
13:05
4
Nagykanizsa
Kilencedik alkalommal szervezték meg a Jótékonysági Kupát.
Kilencedik alkalommal szervezték meg a Jótékonysági Kupát. A Tungsram-csarnokban szombaton egész nap, szinte megállás nélkül zajlottak a mérkőzések. A tornát végül a félprofiknál a Belezna nyerte,..tovább olvasom
30
jan.
12:48
4
Zalakaros
A farsang jegyében várták a legkisebbeket szombaton a Karos Korzón.
A farsang jegyében várták a legkisebbeket szombaton a Karos Korzón. A gyerekek több program közül választhattak, így a szürke délután színesen telt. A Karos Korzó az év folyamán számos olyan..tovább olvasom
30
jan.
12:43
4
Nagykanizsa
Bált tartott szombaton az FC Nagykanizsa és a Nagykanizsa Gyermek és Ifjúsági Labdarúgásért Közhasznú Alapítvány.
Bált tartott szombaton az FC Nagykanizsa és a Nagykanizsa Gyermek és Ifjúsági Labdarúgásért Közhasznú Alapítvány. A nagy érdeklődés miatt helyszínt kellett váltani a szervezőknek, a rendezvényt a..tovább olvasom
30
jan.
12:39
4
Nagykanizsa
Nagykanizsán is van lehetőség hajorvosi vizsgálatra és olyan állapotfelmérésre, amelyben olyan szervezeti problémákat is kideríthetnek, amivel már érdemes orvoshoz fordulni.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Dombvidék/Mi portánk válogatás
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
Kibeszélő
20:00
Híradó
20:15
A mecénás
21:10
Forgószínpad
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:15
Lapozó
híradó 2023.01.30

FÉLÉV Megkapták a bizonyítványukat a diákok, a pedagógusok hangsúlyozzák: ez a dokumentum csak tájékoztató jellegű

BÁLI SZEZON Mulattak a hétvégén a focisták, a szurkolók és a salsások

JÓTÉKONYSÁGI KUPA  A Belezna és a Pitykó Team lett a győztes, a bevételből a Tungsram SE fiataljait támogatták

YOURS TRULY Idén 768 kilométert gyűjtöttek a kanizsai résztvevők

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu