+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Szakmai megállapodás
2022. december 16. péntek 16:07
Szakmai megállapodás
Szakmai megállapodást kötött a Pannon Egyetem és a Kaposvári Szakképzési Centrum.
Nagykanizsa

A tegnap délután szignózott kooperáció célja, hogy a dunántúli régióban tartsa a megfelelően képzett munkaerőt, valamint növelje az egyetemi kampuszok hallgatói létszámát. A két intézmény hosszú évek óta kapcsolatban van egymással az együttműködés viszont a megállapodás aláírásával vált hivatalossá. Az egyetem célja, hogy a szakképzési centrumok diákjainak is lehetőséget biztosítson arra, hogy már a középiskolában megszerezzék azt a magas szintű tudásanyagot, amelyet a felsőoktatásban kamatoztatni tudnak.

–  A szakképzéssel való kapcsolat az alapvető fontosságú egy olyan egyetem számára, mint mi vagyunk, amely ennyire a gyakorlati képzésben, illetve a vállalatokkal való együttműködésben érdekelt. A bemenet oldaláról fontos, hogy ne csak a gimnáziumok diákjaira, hanem a szakképzésben tanuló tehetséges diákokra is számíthassunk –  mondta el Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora. 

A megkötött szerződés elsőként az informatikai-távközlési ágazatot érinti, ezen a területen már elkezdték összehangolni a képzési és kimeneti tanterveket, illetve a követelményrendszereket. Az együttműködés része a magasabb szintű oktatás mellett, hogy a Kaposvári Szakképzési Centrumban szerzett végzettség többletpontokat jelent azoknak a felvételizőknek, akik a Pannon Egyetem valamely intézményében kívánják folytatni tanulmányukat.

– Nagyon szeretnénk közös szakmai tananyagtartalmakat is kidolgozni az egyetemmel a nálunk technikumban, különböző ágazatokban tanuló diákok esetében. Megadni azt a lehetőséget nekik, hogy már a technikusi éveik alatt is magasabb szinten tanulhassák a szakmájukat, ezzel jobb munkaerőpiaci értéket szerezzenek maguknak, illetve a felsőoktatásba való bekerülés esetén itt egy beszámíthatósági lehetőség is előtérbe kerülhet ebben az esetben –  jegyezte meg Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. 

A kaposvári az ötödik olyan oktatási intézmény, amellyel ilyen jellegű megállapodást kötött a Pannon Egyetem.

Galéria
további friss hírek
31
máj.
14:59
4
Nagykanizsa
Június végére használható lesz az autósoknak a Teleki utca északi sávja. Az esős május ellenére az ütemtervnek megfelelően haladnak a szakemberek.
31
máj.
14:55
4
Nagykanizsa
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban. Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden..tovább olvasom
31
máj.
14:51
4
Kisrécse - Kendlimajor
34 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen.
34 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és..tovább olvasom
31
máj.
14:47
4
Nagykanizsa
Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán.
31
máj.
14:32
4
Nagykanizsa
A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek..tovább olvasom
31
máj.
14:28
4
Nagykanizsa
A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs..tovább olvasom
31
máj.
14:24
4
Nagykanizsa
A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói.
31
máj.
14:20
4
Zalakaros
A Kanizsa Kul - Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára. A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát,..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Balasport
20:45
Ökoportrék - Victor
21:15
Aktuális - Hargita
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.05.30

GYEREKNAPKanizsán és Murakeresztúron is színes programok várták a kicsiket  

MEGEMLÉKEZÉS A holokauszt áldozataira és a világháborúk elesett magyar honvédeire is emlékeztek a hétvégén  

PÜNKÖSD Királyt is választottak Zalakaroson

ŐSFÉNY - URLICHT Egy magyar kisjátékfilmet mutatták be a Zsidó Hitközség épületében 

A FESZTIVÁLOK TESTKÖZELBŐL Megnyílt a RockCats Stage Photo Crew kiállítása a HEMO-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu