+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Mikulás- koncert
2022. december 6. kedd 16:43
Mikulás- koncert
Nagy sikere volt a Nagykanizsai Fúvószenekar vasárnapi koncertjeinek.
Nagykanizsa

Nagy sikere volt a Nagykanizsai Fúvószenekar vasárnapi koncertjeinek. A pozitív fogadtatást jól jelzi, hogy a Mikulásisssimot két időpontban is előadták a Hevesi Sándor Művelődési Központban.  

Az adventi időszak egyik kulturális eseménye a Nagykanizsai Fúvós Zenekar koncertje. 2021-ben a járványhelyzet miatt elmaradt, idén azonban nagy sikerrel, két időpontban is megtartották. A Mikulás mellett a krampusz is vendégeskedett a programon, a zenei művek között pedig az I love rock n roll és a Rózsaszín párduc dallamai is felcsendültek. A felkészülés már tavaly elkezdődött. Az előadás forgatókönyvét – a korábbi évekéhez hasonlóan – Tatár Csaba, a fúvószenekar vezetője készítette.

–Sajnos elmaradt a tavalyi koncert, mert a Covid miatt végül lemondtuk, megtartottuk ezt a forgatókönyvet, amit tavaly megcsináltuk, mert olyan jónak tartottuk, egy kicsit javítgattunk rajta és akkor az idén ténylegesen kész lett, azt gondolom egy tanulságos forgatókönyvet sikerült megcsinálnunk, ahol szeretnénk megmutatni, azt, hogy mik azok a malőrök, amiket elszoktak követni a szervezők, hogy milyen is egy Mikulás - mondta el Tatár Csaba a Nagykanizsa Fúvószenekar karnagya.

A zenekarban fiatalok és idősebbek is szerepet kaptak. Gál Gergely tubás immáron 10 éve tagja az együttesnek. 

–Teljesen változatos a zenekarunk profiljához képest a felhozatal, ma is hallhatóak rock and roll, pop és karácsonyi számok, mint mindig máskor. Zenei részben talán komolyabb felhozatalt a karácsonyi számok terén tudunk nyújtani, amik tényleg a valódi nagyzenekari hangzást tudják nyújtani a közönség felé – fogalmazott  Gál Gergely a Nagykanizsa Fúvószenekar tubása.

Az előadásokat idén is telt ház fogadta. A Mikulás váró koncertből részleteket hallhatnak, a Karácsonyi Zenélő Kanizsa című magazinműsorunkban december 29-én. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu