+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Gazdaságfejlesztési tárgyalás
2022. december 5. hétfő 14:04
Gazdaságfejlesztési tárgyalás
Pályázati és forrásszerzési lehetőségekről tárgyaltak pénteken a megyei önkormányzati vezetők és a gazdasági oldal képviselői.
Zalaegerszeg

Pályázati és forrásszerzési lehetőségekről tárgyaltak pénteken Zalaegerszegen a megyei önkormányzati vezetők és a gazdasági oldal képviselői. Az egyeztetésen részt vett Cseresnyés Péter, a dél-zalai körzet országgyűlési képviselője is, valamint Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. A kormány Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztost és Márkus Ferenc helyettes államtitkárt delegálta az ülésre.

Úgy kell csatlakoznunk ehhez a fejlesztési zónához, hogy a győri és vasi régiókat felpaprikázzuk azzal, hogy az ottani gazdasági szereplők rátalálnak Zala megyére – fogalmazott Pál Attila a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában. A megyei közgyűlés elnöke azt is elmondta: nem csak Egerszegen, de Kanizsán is érezhető a látványos gazdasági fejlődés. – Nagykanizsán is érzékelhető az a gazdaságfejlesztési folyamat, ami az emberek jólétét szolgálja. A tesztpálya mellett megépült és folyamatosan fejlődik a kutatócentrumok hálózata. A Rheinmetall idekerült, Nagykanizsán a körforgásos gazdaság részeként a Science Park fog megvalósulni, a kistelepüléseken a Magyar Falu Program biztosítja a települések élhetőbb részét –mondta el Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.

A 2027-től esedékes források megpályázásáról tanácskoztak a felek a megyeházán. Mint azt Czunyiné Bertalan Judit kiemelte: itt szó lehet útfejlesztésről, autópálya-csatlakozásról, de a korábbi beruházások megtartására is hangsúlyt kell fektetni, hiszen az elmúlt években tapasztalt zalaegerszegi városfejlődés sok munkát ad a helyi vezetésnek.   – A zónában működő felsőoktatási egyetemek, intézmények meg tudják ezt erősíteni, olyan kutatásokkal, mérésekkel, amik segítenek pontos diagnózisra jó választ adni. A válaszkeresés az elkövetkezendő esztendőkben a feladatunk. S kik, ha nem a helyiek tudják erre a legjobb választ adni? A mi dolgunk az, hogy ezeket a jó válaszokat a kormányzat számára, a ciklus végére összefoglalva, egy élhető és jó Zala megyei koncepciót tegyünk le – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa. Érdekesség, hogy a résztvevő dél-zalai pontentátok közül adásunkig sem Cseresnyés Péter, sem Balogh László nem tett fel írást a zalaegerszegi tárgyalás eredményéről a közösségi oldalára.  

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu