+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Arculatváltás
2022. november 23. szerda 15:41
Arculatváltás
A banda MoBillBox néven folytatja.
Nagykanizsa

Merényletet tervezünk a rajongóink ellen – így fogalmazott Klaszán Sándor, a Canischa együttes frontembere a csapat arculatváltása kapcsán. A banda MoBillBox néven folytatja.

Egy próbán látogattuk meg a csapatot, ahol klasszikus rockhangulat fogadta stábunkat. Klaszán Sándor elárulta, az új névvel a csapat arculatváltására is utalnak. - Azért választottuk ezt a nevet, mert ezektől az együttesektől, tehát a P. Mobiltól, a Deák Bill Blues Bandtől és a P. Box együttestől játszunk feldolgozásdalokat, a saját számaink mellett. És azt gondoltuk, egy kicsit a nevünkkel is próbáljuk kifejezni azoknak, akik csak úgy lapoznak az interneten, és a számukra érdektelen információkat nem olvassák el, hogy egy kicsit a nevünkkel is felkeltsük a figyelmüket – mondta el Klaszán Sándor, a csapat frontembere.

Klaszán Sándor énekhangját sokszor hasonlították Deák Bill Gyuláéhoz, amire a frontember büszke is. Az arculat- és névváltoztatást a tisztelet is indokolja. - Mindenképpen szeretnénk egy kicsit felvállalni azt, nyíltan is – hiszen eddig is az ő feldolgozásaikat játszottuk – hogy az ő munkásságukat, az ő dalaikat népszerűsítjük mi is, a saját dalaink mellett - fogalmazott a MoBillBox frontembere. A banda a közeljövőben nem tervez koncertet, rengeteget szeretnének gyakorolni, a műsoruk bővítésén dolgoznak. De Klaszán Sándor elárulta: jövőre már van egy ígéretük, amikor nagyobb közönség előtt, nagyobb színpadokon ismertethetik meg magukat.

Galéria
további friss hírek
31
máj.
14:59
4
Nagykanizsa
Június végére használható lesz az autósoknak a Teleki utca északi sávja. Az esős május ellenére az ütemtervnek megfelelően haladnak a szakemberek.
31
máj.
14:55
4
Nagykanizsa
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban. Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden..tovább olvasom
31
máj.
14:51
4
Kisrécse - Kendlimajor
34 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen.
34 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és..tovább olvasom
31
máj.
14:47
4
Nagykanizsa
Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán.
31
máj.
14:32
4
Nagykanizsa
A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek..tovább olvasom
31
máj.
14:28
4
Nagykanizsa
A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs..tovább olvasom
31
máj.
14:24
4
Nagykanizsa
A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói.
31
máj.
14:20
4
Zalakaros
A Kanizsa Kul - Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára. A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát,..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Balasport
20:45
Ökoportrék - Victor
21:15
Aktuális - Hargita
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.05.31

FEJLESZTÉSEK - Lezárták az Ipari Park bővítését, jól halad a Teleki-Platán rekonstrukció

SZABAD, SIKERES ÉS NYITOTT - Elkezdődött a 31. Ludvig Nemzetközi Művésztelep  

MŰ-TEREM - Bemutatkozott a kanizsai szobrász szakkör

HORGÁSZUTÁNPÓTLÁS - A jövő pecásaival telt meg a Csó-tó gyereknapon

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu