Bemutatták a Pannon Tükör című irodalmi folyóirat idei ötödik lapszámát csütörtök este a Halis István Városi Könyvtárban. A kiadvány érdekessége, hogy a nagykanizsai írók, költők és képzőművészek munkái adják az aktuális gyűjtemény gerincét.
Évente hat lapszám jelenik meg a Pannon Tükörből, mindegyik egy-egy régió irodalmára és kulturális életére fókuszál. Arról, hogy mely kanizsai írók és költők kaptak helyet a kiadványban Kardos Ferenc döntött. A helyi bibliotéka igazgatóhelyettese szerint a dél-zalai poétáknak, alkotóknak egy kiugrási lehetőség, ha műveik bekerülnek egy ilyen folyóiratba.
- Van Kanizsa Antológiánk és Takács László Irodalmi Körünk, ez az első fok, amikor mindenki próbálkozhat. Amikor már gyakorlottabb, elér egy színvonalat, akkor érhet el erre a fokra, hiszen a Pannon Tükör országos terjesztése is belép a magyar irodalmi életbe ilyen szempontból. Mások is olvassák, Szegeden, Debrecenben, akárhol, tehát ez egy másfajta megjelenési szint. Nyilván szeretnénk, hogy minél többen meg tudjanak jelenni - fogalmazott Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.
A gyűjteményben olyan kanizsai alkotók munkái szerepelnek, mint Varga Zoltán, Fa Ede vagy Pelesz Alexandra. Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társaságának elnöke szerint városunk jelenlegi kulturális élete méltó a korábbi évtizedek tradícióihoz.
- A megye történetében mindig is élen jártak a kulturális élet területén a nagykanizsai szerzők. Fa Ede munkáját tudom kiemelni, a legidősebb korosztályból, de nyugodtan mondhatom, hogy a többiek is olyan színvonalat képviselnek, amely bármelyik másik országos lapban is megjelenhetne - vélekedett Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társaságának elnöke.
Az irodalom mellett a képzőművészet is jelentős szerepet kapott a mostani kiadásban, az olvasók többek között Kotnyek István decemberig megtekinthető plakátházas kiállításáról is tájékozódhatnak.
adás
magazin
híradó
