Kupakgyűjtő szívet helyezett el a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány a Halis István Városi Könyvtárban, valamint az egyik belvárosi cukrászdában. A kupakokból befolyt összeget egy városi rendezvény támogatására használják fel a kuratóriumi tagok.
A kupakszíveket egy nagykanizsai fémipari vállalkozó ajánlotta fel a közösségi alapítványnak, amelynek tagjai remélik, hogy a gyűjtő hosszú éveken át kaphat helyet a könyvtár földszintjén. Czupi Gyula, a városi bibliotéka igazgatója stábunknak elárulta, hogy kupakgyűjtésre korábban is volt lehetőség az intézményben.
-Hagyománya van, én meg nem mondom, de öt évnél biztosan hosszabb. Tulajdonképpen ez a gyűjtés akkor kezdődött, amikor a kétforintosokat gyűjtöttük és nagy mennyiség gyűlt össze azokból. Ez a siker nyilván másokat is megihletett és kérték, hogy gyűjtsünk itt. Az olvasóink egyszerre hozzák a könyveket és a szatyrokban a kupakokat és lerakják a kupakokat- fogalmazott Czupi Gyula.
A bedobott kupakokból befolyt összeggel a Loco-Motiv három pályázatát is lehet támogatni. Ezek céljai a rászorulók segítése, a társadalmi felelősségvállalásra való ösztönzés, valamint a helyi rendezvények segítése.
-A célokat nem saját magunk, ez a nyolc ember szeretné megvalósítani, aki az alapítványnak a kuratóriumi tagságában benne van. A hozzánk beérkező forrásokra pályázati felhívásokat írunk ki, amire pályázhatnak magánszemélyek, közösségek, akár jogilag nem formalizált szervezetek is. De természetesen a helyi civil szervezeteknek az aktív tevékenységére is számítunk és tulajdonképpen rajtuk keresztül szeretnénk ezeket a célokat megvalósítani- jegyezte meg Cserti Csilla, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány kuratóriumi tagja.
A könyvtár vezetése és a Loco-Motiv tagjai bíznak abban, hogy az együttműködés hosszú életű lesz, annál is inkább, mert az alapítványnak van olyan kuratóriumi tagja, aki könyvtárosként dolgozik.
adás
magazin
híradó
