+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Hagyományőrző mulatság Liszóban
2022. szeptember 20. kedd 14:44
Hagyományőrző mulatság Liszóban
Falunapot tartottak Liszóban szombaton.
Liszó

Falunapot tartottak Liszóban szombaton. Az esemény már hagyományt jelent a faluban, amely azon túl, hogy a település kultúráját és szokásait eleveníti fel, a lakóközösséget is összekovácsolja.  

A rossz idő miatt a falunappal egybekötött szüreti felvonulást lefújták. Csak a falunapot tartották meg, amelyet a kultúrházban és a környékén felállított sátorban tudtak megrendezni. Több programmal is készültek a szervezők, mint például az utcák közötti főzőverseny.

– Az idei évben egy kicsit furcsa a falunap, mert nagyon sok programmal készültünk, de az idő megtréfált bennünket. Lényegében a szüreti felvonulásra volt építve az egész falunapunk és így csak a vége került megtartásra, a kulturális rész és az utcabál, ami a faluházban van megtartva. Illetve a főzőverseny, ami nem maradhatott el, hiszen a csapatok készültek. Utcák között lett meghirdetve a verseny, az utcák összefogtak és önkormányzati segítséggel indultak a versenyen és főztek különbféle ételeket – mondta el Novák Csaba Liszó polgármestere.

A délután folyamán számos kulturális csoport szórakoztatta a közönséget, mint például a Viola népdalkör, akik nem csak Liszóban, hanem rendszeres fellépői a hasonló rendezvényeknek.

– Minden egyes fellépés motiválja a dalkör tagjait, van cél, azon kívül, hogy magunk örömére éneklünk. Ezenkívül még rendszeresen járunk más dalkör baráti meghívására, annak eleget téve, dalos találkozókra – nyilatkozott Németh Renáta a Viola Népdalkör vezetője.

Az esti program részként több sztárvendéget is meghívtak a napra, akik közreműködésüket adták az utcabálhoz. Az elmaradt szüreti felvonulást várhatóan bepótolják, de a pontos dátumot majd csak később jelölnek ki.

 

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Mise/Istentisztelet
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu