+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Keserves győzelem
2022. szeptember 12. hétfő 14:59
Keserves győzelem
Szoros mérkőzésen, 2-1-re múlta felül az újonc Zsámbékot az FC Nagykanizsa.
Nagykanizsa

Szoros mérkőzésen, 2-1-re múlta felül az újonc Zsámbékot az FC Nagykanizsa. A vasárnapi bajnokin Pleszkán révén már a második percben előnyhöz jutottak a piros-kékek, ráadásul több mint egy félidőt játszhatott emberelőnyben Gombos Zsolt együttese. A végén mégis volt miért izgulni, hiszen a 72. minutumban egalizáltak a vendégek, de a csereként beálló Kovács György góljával itthon tartották a három pontot a dél-zalaiak.

Óbudán 21 másodperc kellett a gólszerzéshez, és vasárnap is villámrajtot vettek a piros-kékek, hiszen még két perc sem telt el a meccsből, amikor már 1-0-át mutatott az eredményjelző. A következő szögletéből is gólt szerezhetett volna a Kanizsa, de János beadását Lőrincz 6 méterről fölé fejelte. Ekkor úgy tűnt, gálázhat a sereghajtó ellen az FC Nagykanizsa. A Kelen ellen már jól bevált bedobás utáni figurából is veszélyeztettek a hazaiak, de János lövése jócskán elkerülte a kaput.  A másik szélső, Lőrincz is aktív volt, de az ő befejezései sem voltak elég pontosak. A második gól megszerzéséhez az első játékrészben Lőrincz állt a legközelebb, egy újabb veszélyes hazai szöglet után a lövését Tóth fejelte ki a gólvonalról. A félidő közepére rendezte sorait a Zsámbék, a dolgukat azonban nem könnyítette meg, hogy a 44. minutumban Sárközit második sárgával kiállította Molnár Réka játékvezető. 

 A félidőben hármat is cserélt Gombos Zsolt,  beállt Godzsajev, Kondor és Szilágyi, majd miután nem sikerült növelni az előnyt, a 63. percben Kovács is pályára lépett. A közönségkedvenc az első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de ez a lehetőség is kimaradt,  majd 1 perccel később ismét helyzetbe került, de Szilágyi beadását az ötösről belefejelte Tímár kezébe.

A másik csere, Kondor is megduplázhatta volna csapata előnyét Aszalos remek labdája után, de a lövése elment keresztbe a kapu előtt. És ahogy az lenni szokott, a 72. percben a sok kihagyott helyzet meg is bosszulta magát.

A 80. percben Szabó Patrik állt közel a gólhoz, a jó ritmusú beindulása után lövése a kapufán csattant. A 82. percben aztán Szabó szabadrúgása után megtört a jég.

A hátralévő időben még egy ziccere volt a Kanizsának, azt Lőrinc rúgta bele a vendégek kapusába. Bodó László, a zsámbékiak technikai vezetője a mérkőzés után kiemelte, bár pontot nem szereztek, de rendkívül büszke a csapatára, azt pedig külön elismerésként értékeli, hogy a hazai publikum őket tapsolta meg a meccs végén. – Azért nyertünk bajnokságot, mert egységesek vagyunk, nem azért, mert Cristiano Ronaldok játszanak nálunk, mi csapatként vagyunk egységesek. A vezetőkkel, a szurkolóinkkal, s a csapaton belül. Mi így vagyunk erősek. Ha valaki azt gondolja, hogy ő Maradona…nekünk ilyen játékosunk nincs. Mi csapatként fogunk jól üzemelni, s ma megmutattuk, amire nagyon büszkék vagyunk. Arra pedig még jobban, s ez a legnagyobb siker, hogy a saját, nagykanizsai közönség, megtapsol minket. Ennél nagyobb dicséret nincsen – mondta el Bodó László, a Zsámbéki SK technikai vezetője.

Gombos Zsolt kiemelte, mentálisan készültek a mérkőzésre, a csapat múlt héten jó produkciót tett le az asztalra, mégis több játékosa mélyen a tudása alatt játszott. –  Kóvályogtunk a pályán, nem volt elképzelés. A párharcokat nem nyertük meg. Nem értettem azt sem, hogy az első félidőben megbeszéljük, megpróbálunk magasan labdát szerezni, az ellenfél térfelén, az ellenfél tizenhatosán megtámadjuk a kirúgást. Aztán nem tudom hányszor kiabáltam be, s nem csak én, hanem a nézők is, hogy följebb, följebb. Aztán áll mindenki…egyszerűen nem értem. Jó pár játékos elfogadhatatlan teljesítményt nyújtott – szögezte le Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. A hétvégén az FC Nagykanizsára kupapárharc vár. Kovács Györgyék ellenfele a keleti csoport 18. helyén álló Hatvan gárdája lesz. Azt a találkozót 17-én rendezik, 13:30-as kezdéssel az Olajbányász-stadionban.  

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu