+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Méhész piknik
2022. augusztus 15. hétfő 13:38
Méhész piknik
A résztvevők több aktuális problémát feszegető előadást hallhattak, de a hangsúly a közösség, a baráti kapcsolatok ápolásán volt.
Nagykanizsa

Szakmai és egyben családi napot tartott a hétvégén a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület. A résztvevők több aktuális problémát feszegető előadást hallhattak, de a hangsúly a közösség, a baráti kapcsolatok ápolásán volt.

Másodszor tartották meg a programot, hivatalos nevén a Méhész pikniket. Már túl vannak a méhészek a pörgetéseken, ezért egy kicsit könnyedebben, kötetlen hangulatban tudnak a környékbeli szakemberek találkozni, és tapasztalatot cserélni.

– Szerencsére az idei évben az akácfáink fagyását megúsztuk, tehát gyakorlatilag elmondható: repcéből egy közepes termés sikeredett, akácból itt Zala megyében, illetve a Dunántúlnak ezen a felén már évek óta nem volt ilyen jó méztermésünk, ez örömmel tölt el bennünket. Majd meglátjuk, mi lesz a felvásárlási árakkal –nyilatkozta Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.

A hársméz szintén jó eredményt mutat, de mint ahogy Somogyi Gyula fogalmazott: Zalában a napraforgó nem mézel jól, csak az tudott pörgetni, aki vándorolt. A helyi időjárási viszonyoknak köszönhetően pedig – nem úgy, mint az Alföldön – a zalai méhek jó egészségben tudnak majd telelőbe menni. A szombati rendezvényen részt vett Bross Péter is, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, aki felemásra értékelte az idei hazai helyzetet.

– Ezt a felemásságot főleg a hazai időjárás okozta. Egyértelműen az aszály. A Dunától nyugatra bővebben volt csapadék, mint keletre. Ez azt eredményezte, hogy a lágyszárú méhlegelőink, mint a repce, de kifejezetten a napraforgó rendkívül gyengén mézelt, sőt, nem is mézelt keleten. Miközben itt, a Dunántúlon megfelelő csapadékmennyiség hatására igen jó évet zárhatnak a méhészek. Országosan viszont csak egy közepes évet zártunk – hangsúlyozta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület  elnöke.

Az országos egyesület elnöke hangsúlyozta: az elmúlt évekhez képest egy nagyon jó év a 2022-es, de mivel az említett rossz időszakoknak köszönhetően kifogytak a magyar méhészek, azt lehet mondani, hogy továbbra is nehéz helyzetben van az ágazat.

 

Galéria
további friss hírek
26
szep.
15:35
4
Murakeresztúr
A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
26
szep.
15:19
4
Nagykanizsa
A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
26
szep.
15:16
4
Nagykanizsa
A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első..tovább olvasom
26
szep.
15:12
4
Nagykanizsa
A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után,..tovább olvasom
26
szep.
15:09
4
Nagykanizsa
Az iskolakezdés után Kanizsán is berobbant a légúti fertőzések időszaka, egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket. A szakértők mind a gyerekek, mind a felnőttek számára javasolják a megfelelő higiénia betartását és az immunrendszer erő
26
szep.
15:06
4
Nagykanizsa
Legújabb megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
26
szep.
14:58
4
Nagykanizsa
Az elmúlt napokban a Teleki-Platán rekonstrukciónál az utolsó javításokat végezték. A beruházás áprilisban indult, és mintegy 1 milliárd forintból valósult meg.
26
szep.
13:45
3
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
04:10
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:00
07:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
08:00
08:30
Híradó
08:45
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
09:55
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
10:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
10:40
Lapozó
12:00
12:30
13:00
Nagykanizsa - Pécsi VSE NB II-es férfi kézilabda mérkőzés felvételről
14:10
Négy évszak a Hortobágyon - Ősz
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
Kibeszélő
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Tungsram - Siófok KC NB-II-es női kézilabda mérkőzés felvételről
21:25
Négy évszak a Hortobágyon - Tél
21:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:10
Lapozó
híradó 2023.09.26

FEJLESZTÉS   A héten zárul az ivóvíz-rekonstrukció   

BARTÓK HAGYATÉKA, PITYPANGOK ÉS A TINÉDZSER LÉLEK  Megnyílt Gábriel Selarosa új tárlata a HEMO-ban   

ZRÍNYI KUPAAz esős időjárás ellenére is népszerű volt a futóverseny

A NAPOS B OLDAL Bemutatta új könyvét Jakupcsek Gabriella a HSMK-ban  

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu