+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Bravúrgyözelem
2022. augusztus 15. hétfő 13:12
Bravúrgyözelem
Az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában Szabó Patrik kétszer is eredményes volt, míg a harmadik dél-zalai gólt a csereként beálló Kovács György szerezte.
Budaörs

Legyőzte idegenben az NB II-ből kieső Budaörsöt az FC Nagykanizsa. Az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában Szabó Patrik kétszer is eredményes volt, míg a harmadik dél-zalai gólt a csereként beálló Kovács György szerezte. A fővárosiaknak a hajrában már csak a szépítésre futotta, a végeredmény 1-3 lett.

Rendkívül kemény meccset hozott a kanizsaiak budai vendégjátéka, összesen 8 sárgát osztott ki Újhelyi Tamás játékvezető, az elsőt a hazaiak csatára, Popov kapta. A 20. percig nem forogtak veszélyben a kapuk, ezt a csendet végül Török lövése törte meg, amit bravúrral védett Kunsági. Az erőtlen támadójátékra már az első félidőben reagált a hazaiak mestere, Bekő Balázs, aki a 30. percben lecserélte Klauszt. Gólt azonban a vendégek lőttek, Szilágyi szerzett labdát, amit Kondor hozott fel jó ütemben, a kanizsai támadót Ferkó buktatta. A szabadrúgás mögé Szabó Patrik állt. 

A gól után 4 perccel Kovalovszky duplázhatta volna meg csapata előnyét, de Szabó Patrik beadását közvetlen közelről fölé fejelte. A szünet előtt a hazaiaknak adódott lehetősége az egyenlítésre, de közbefújt a játékvezető. A szünetben kettőt is cserélt Bekő Balázs, és Hoszpodár lendíteni is tudott csapata játékán. A második játékrész elején kisebb mezőnyfölényben fociztak a hazaiak, de helyzetek kialakítására nem futotta Csillagék erejéből. Béli Milán már a 60. percben eldönthette volna a találkozó érdemi kérdéseit egy mintaszerűen végigvitt kontra után, de a csereként beálló középpályás rossz megoldást választott a kapu előtt.

A kanizsaiak második góljában is több csere fontos szerepelt vállalt, hiszen a sarokban Szökrönyös Zoltán játszott össze Kondorral, a beadást János Norbert lépte át nagyszerűen, majd Kovács lövése még kijött a kapusról, de Szabó Patrik már nem hibázott. Négy minutummal később pedig már Kovács György volt a főszereplő, aki a kegyelemdöfést vitte be a hazaiaknak. Az utolsó percekben még indított egy nagy hajrát a Budaörs, de ez csak a szépítésre volt elég Khiesz révén. A mérkőzés után Bekő Balázs úgy fogalmazott: a felnőtt férfiak hiányoztak ma a csapatából.

– Férfias mérkőzés volt, ahol egy felnőtt, férfi, profi futballcsapat egy ifire hajazó csapatot szépen, magabiztosan maga alá gyűrt. Azt hiszem, ezzel nem túlzok. Pont annyival volt jobb a Nagykanizsa, amennyi kellett. Erősek voltak, masszívak voltak, stabilak voltak, s pont megvoltak azok a momentumaik, amivel meg tudták nyerni a meccset –értékelt Bekő Balázs a Budaörs vezetőedzője.

Gombos Zsolt a győzelem kulcsaként kiemelte a szélső védői teljesítményét, valamint az egész csapatra jellemző maximális küzdőszellemet és taktikai koncentráltságot.

– Magabiztos volt a védelem, sőt, mindenki. A két szélső védőm kiváló teljesítményt nyújtott, szerintem a mezőny legjobbjai voltak. De természetesen nem csak ők játszottak jól, hanem más csapatrészekben is voltak kimagasló teljesítményt nyújtó játékosok. Jól nézett ki a védekezésünk, szervezettek voltunk, fel tudtunk készülni az ellenfélre. S amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, azt megcsinálták a srácok, s meg is lett az eredménye –fogalmazott Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa trénere.

A harmadosztályban hétközi fordulót rendeznek, így szerdán ismét pályára lép az FC Nagykanizsa. Az ellenfél akkor az újonc Csornai SE lesz a Bányász-stadionban.

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu