+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Fröccs és futás Zalakaroson
2022. augusztus 11. csütörtök 14:07
Fröccs és futás Zalakaroson
A különleges rendezvény lényege, hogy a résztvevőknek egy adott táv megtétele mellett több alkalommal is meg kell állniuk és inni egy pohár italt.
Zalakaros

Fröccsivással egybekötött futóversenyt rendeztek szerda este Zalakaroson. A különleges rendezvény lényege, hogy a résztvevőknek egy adott táv megtétele mellett több alkalommal is meg kell állniuk és inni egy pohár italt. Az idei megmérettetésen körülbelül 100 vállalkozó szellemű futó állt rajthoz.

A résztvevők a hétkilométeres táv során összesen két borozóban álltak meg egy pohár karosi borból készült fröccsre. Azok, akik nem fogyasztottak alkoholt, almafröccsel frissíthettek. A rendezvényt a Zalakarosi Bornapok első programjaként tartják meg évek óta.

- Baráti futásként indult négy éve, egy kis ötlet volt a bornapok apropóján. Zalakaroson minden évben ilyenkor rendezik meg a bornapokat és akkor így a nulladik napon csinálunk egy ilyen futást a borhoz kapcsolódóan. Ebből lett a fröccsfutás. Szabályai nincsenek, futnak, futunk, megállunk frissíteni borozóknál, pincészeteknél - mondta el Molnár Veronika, a Zalakarosi Futrinkák SE elnökhelyettese.

A speciális erőpróbára bárki nevezhetett kortól és tapasztalattól függetlenül, de a mezőny egy része profi futókból állt, akikben megvolt a versenyszellem. Futni bármilyen iramban lehetett, sőt akadtak, akik kutyájuk társaságában teljesítették a hét kilométert.

- Vannak környékbeliek, zalakarosiak, a kanizsai futóklubbal jó kapcsolatot ápolunk, ők is mindig eljönnek a mi rendezvényeinkre, mi is az övékre. Vannak szállóvendégek is, volt olyan, aki úgy jött ide, hogy ő biztos utolsónak fog futni és lehet-e sétálni, volt, aki azt kérdezte, hogy biciklivel is lehet-e jönni, de volt olyan, aki úgy jött, hogy ő maratonfutó és elsőnek akar beérni - tette hozzá Molnár Veronika, a Zalakarosi Futrinkák SE elnökhelyettese.

A szervezők valamennyi célba érőt emlékéremmel díjaztak a táv teljesítéséért.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu