+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Együtt az ORFF
2022. július 29. péntek 14:49
Együtt az ORFF
Zene, gyakorlás és csapatépítés – ezek mind jellemezték az ORFF idei táborát.
Nagykanizsa

Zene, gyakorlás és csapatépítés – ezek mind jellemezték az ORFF idei táborát. Az ütőegyüttes hétfőtől péntekig tartotta közös felkészülését a Zeneiskolában. A program zárókoncertje szombaton lesz Bázakerettyén.

Semmi jóból nem maradtak ki az orffosok, hiszen, ahogy a dal is mondja, nem tart soká a hetedik nyár. A táborban mindennap, minimum 4-5 órát gyakorolnak a fiatalok, délelőtt a kis-, délután a nagycsoport. Az ütőegyüttesnél az új dalok tanulása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a közösségerősítésre is.

– Mindenképpen szerettem volna közösségi programot, élményeket adni nekik. Nyilván, ha összetalálkoznak, igényelnek szabadidőt, s ennek nagyon örülök, hiszen szeretik egymást. Ők valójában a csoport miatt is járnak, és a zene miatt is, de a csoportot és egymást is nagyon szeretik. A vetélkedős napunkon, szerdán volt mindenféle feladat, főztünk, játszottunk, táncoltak, szóval tényleg minden volt. Szerették, tetszett nekik –nyilatkozta Fekete Melinda Zsófia, az ORFF Ütőegyüttes vezetője.

A tagok közül többen – az iskolai kihívások mellett – nem csak a zenélésre, de a sportolásra is szánnak időt. Jó példa erre Horváth Dorottya Júlia, aki kiérdemelte a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet, hiszen 4,7 feletti átlagot szerzett, ráadásul a torna akrobatikus szakágának országos bajnoka is volt.

– Nagyon szoros az időbeosztásom, s előfordul, hogy edzésről előbb el kell jönnöm vagy később érek oda, mert zeneiskolában vagyok. De én szeretem ezt a kötöttséget, és szerintem jól ki is egészítik egymást, hiszen a tornában is van annak előnye, hogy zenélek –árulta el Horváth Dorottya Júlia.

A kicsik a Napoleon Boulevard klasszikusát gyakorolták a héten, míg a rutinosabb orffosok egy jazzdarabot sajátítottak el. Arról, hogy ez miként sikerült, bárki meggyőződhet szombaton 18:40-kor Bázakerettyén.

Galéria
további friss hírek
06
dec.
15:13
4
Nagykanizsa
Négy góllal legyőzte a második helyezett Csömör KSK-t az NB II. Dél-nyugati csoportjának szombati játéknapján a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapata.
06
dec.
14:44
4
Nagykanizsa
Nyugtatók, altatók, vérnyomáscsökkentők, gyermekek lázcsillapítására alkalmazott gyógyszerek - ezen típusú termékekből van jelenleg átmeneti készlethiány a gyógyszertárakban.
06
dec.
14:27
4
Nagykanizsa
Már szombaton megjött a Mikulás a Halis István Városi Könyvtárba.
Már szombaton megjött a Mikulás a Halis István Városi Könyvtárba. A nagyszakállút több mint 30 kisgyerek fogadta, volt aki énekléssel és mesével. A jól viselkedő fiatalok apró ajándékot kaptak az..tovább olvasom
06
dec.
14:02
4
Nagykanizsa
Könyvtárpedagógiai foglalkozásokat tartanak a városi bibliotéka szakemberei az alsó tagozatos rozognyisoknak.
Könyvtárpedagógiai foglalkozásokat tartanak a városi bibliotéka szakemberei az alsó tagozatos rozognyisoknak. Legutóbb, pénteken a 4/B-sek vettek részt az interaktív programon, amely során az örömolvasás..tovább olvasom
06
dec.
13:52
4
Nagykanizsa
Az adventi várakozás idejére időzítette első beiskolázási programját a Rozgonyi-iskola.
Az adventi várakozás idejére időzítette első beiskolázási programját a Rozgonyi-iskola. A leendő elsősöket és szüleiket hétfő este várták az intézménybe zenés, mesés műsorral, na és persze a..tovább olvasom
06
dec.
13:38
4
Nagykanizsa
Adománygyűjtést szervez a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat a NESZI-vel a Családsegítővel és a Vöröskereszttel összefogva.
06
dec.
08:01
1
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:30
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Híradó
20:15
Aktuális - Hargita
20:45
TUNGSRAM - Csömör NBII. Férfi kézilabda mérkőzés felvételről
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:15
Lapozó
híradó 2022.12.05

DEMONSTÁCIÓ - Nem engednek a pedagógusok, kiálltak az elbocsájtott fővárosi kollégáik mellett

ADVENT - Pénteken és szombaton is népszerű volt a civil Adventi Forgatag

GYŐZTES RANGADÓ ÉS ŐSZI BRONZ - Hátrányból fordítva verte a Kaposvárt az FC Nagykanizsa

KANIZSA LEG, LEG, LEGJOBBJA 2022 - A többszörös bajnok, Busa Ferenc nyerte az internetes játékot

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu