+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Magic Ritmo tábor
2022. július 14. csütörtök 13:45
Magic Ritmo tábor
A négy korosztály az öt nap során különböző oktatásokon fejlesztheti tánctudását.
Nagykanizsa

Ötvenhatan vesznek részt a Magic Ritmo tánccsoport eheti táborán a Honvéd Kaszinóban. A négy korosztály az öt nap során különböző oktatásokon fejlesztheti tánctudását.

Első alkalommal vesznek részt óvodások a tánccsoport nyári táborában Szollár-Nikolics Zsannától megtudtuk, hogy a jövő táncosai örömmel járnak gyakorolni. Az általános iskolások alapozó modern tánctáborban tanulnak, illetve az ifjúsági korosztály kortárs tánc és hip-hop tudását fejleszti ezekben a napokban. - Most jelenleg a táborban lévők kilencven százaléka aktív csoporttag valamelyik csoportunkban. Ehhez jöttek még azok, akik jövő évtől szeretnének hozzánk járni, illetve akiket érdekelt a tánc bármelyik műfaja. Az alapoktatáson, tehát az alap technikai dolgokon túl már haladó szintű mozdulatsorokat, technikákat is tanítunk a gyerekeknek, tehát minden délután külön programot szervezünk nekik, úgyhogy ez nemcsak szakmai tábor, hanem egy élménytábor is egyben. -  mondta el Szollár-Nikolics Zsanna, a Magic Ritmo művészeti vezetője.

Minden korosztály egy koreográfiát tanul be a hét során, a két ifjúsági korcsoport közös produkcióban is szerepel. A fiatalok egytől-egyig szeretnének komolyabb szintre jutni ebben az időszakban, de más cél is vezérli őket táborozásuk során. - Nagyon szeretem, hogyha sok akrobatika van a táncban, és mindent szeretek a táncban. Azért jelentkeztem a táborba, hogy haladjak és, hogy jól érezzem magam és, hogy ne épüljek le a nyár alatt -  fogalmazott Bankó Bálint. A tábor pénteken délután zárul, amikor a résztvevők bemutatják a tanult koreográfiákat a szüleiknek.  

Galéria
további friss hírek
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KÖZGYŰLÉSRŐL
26
máj.
17:00
1
Nagykanizsa
TALÁLKOZÁS VÉGVÁRI ÁDÁMMAL
26
máj.
14:53
4
Nagykanizsa
Angol nyelvű nyári egyetemi programot rendeztek csütörtök délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.
26
máj.
14:50
4
Nagykanizsa
A II. világháború utáni magyar-jugoszláv kapcsolatokról és hírszerzésről szóló könyvet mutattak be szerda délután a Honvéd Kaszinóban.
26
máj.
14:46
4
Nagykanizsa
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám.
Minikoncertet adott csütörtök este a Plakát Ház udvarán Végvári Ádám. Az örökifjú énekes fellépése egy előzetes, egy hangolódás volt a júniusi retroestre, amikoris több együttes..tovább olvasom
26
máj.
14:02
4
Nagykanizsa
Lovkó Csaba tanítványai 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán –..tovább olvasom
26
máj.
12:46
4
Nagykanizsa
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek.
26
máj.
12:43
4
Nagykanizsa
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait.
Tusrajzok, akvarellek, szekkók díszítik szerdától a nagykanizsai református templom falait. A művek egy nagykanizsai kötődésű festőművész első kanizsai kiállítására invitálják az érdeklődőket. Szente..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:10
Székely gazda
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Sztárportré
20:20
Közösségi magány
20:45
Ökoportrék - Labanc, Ökoportrék Breuer
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2023.05.26

KÖZGYŰLÉSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Szabó Szilárd testvére, a fizetésemelések és a parkolóépítések is szóba kerültek az ÉVE értékelőjén

FŐSZEREPBEN A MEGÚJULÓ ENERGIÁK - Nemzetközi nyári egyetemi programot tartott a PEN

GYŐZTES ZÁRÁS - Magabiztos játékkal búcsúztatta a szezont a kanizsai kosárcsapat

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu