+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Erdélyi diákok vendégeskednek a héten a Piarista-iskolában
2022. június 16. csütörtök 14:55
Erdélyi diákok vendégeskednek a héten a Piarista-iskolában
A 2019-es Határtalanul pályázatot pótolták be nemrég a Piarista-iskola tizenegyedikes diákjai.
Nagykanizsa

Erdélyi diákok vendégeskednek a héten a Piarista-iskolában. A nagykanizsai gimnázium tanulói a Határtalanul program során az erdélyi Ady Líceumba látogattak, ezt viszonozzák a mostani magyarországi meghívással a nagyváradi intézmény tanulóinak.

A 2019-es Határtalanul pályázatot pótolták be nemrég a Piarista-iskola tizenegyedikes diákjai. Az intézményben már évek óta hagyomány, hogy a gyerekek Erdélybe utaznak, általában a csíksomlyói búcsú idején.

- Az egyik projektünk keretében 21 diákot utaztattunk, a másik projektünk keretében pedig 26 főt. Ami érdekessége a második projektünknek, hogy ez egy cserekapcsolatos páőlyáza6t volt. Felvettük a kapcsolatot egy erdélyi iskolával, az Ady Líceum diákjaival, akik nagyon szívesen fogadtak bennünket az utolsó napunkon és most meghívtuk őket ide Magyarországra, szintén a pályázat keretében és most ők is részt vesznek egy egyhetes magyarországi körúton – nyilatkozta Bécsiné Jakabfi Mariann, a Piarista Iskola pályázatfelelőse.

A piaristások rengeteg élménnyel térek haza a kirándulásról, legtöbbjükben a csíksomlyói búcsú hagyta a legmélyebb nyomot.

- Azért tetszett nagyon, mert rengetegen voltunk, körülbelül hatszázezren és az az érzés, hogy ott mind magyarok vannak és egy okból mentünk oda, hogy együtt legyünk. Van, aki azért, mert keresztény és elment a búcsúra, valaki azért, mert székely és szeretett volna részt venni ezen, hogy érzékeljük, hogy összetartozunk – mondta el Szabó Mónika, a Piarista Iskola diákja.

A túra során a tanulók erdélyi nevezetességekkel és az ottani kultúrával is közelebbről megismerkedhettek.

- Betekintést nyerhettünk először is Torockó faluba, ahol a helyi nevezetességek láthattuk és a falu főterén tettünk egy nagyobb sétát. Nagyon jó volt látni ezeket a régi székely, erdélyi házakat, ezzel is betekintést nyerhettünk a székely múltba. A túránkat folytattuk Parajd városában, ahol az egyik legnagyobb nevezetességet, a sóbányát látogattuk meg és az idegenvezetőnk nagyon sok érdekességet mondott el róla és körbe is jártuk, nagyon szép látvány volt – árulta el Varga Gábor, a Piarista Iskola diákja.

A Piarista-iskola tanulói az erdélyi intézmény diákjait érkezésükkor megvendégelték, a hét további részében pedig különböző előadásokkal és programokkal készültek, hogy bemutassák nekik Nyugat-Magyarországot.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu